h i r d e t é s

Átadták a Prinz Gyula Díjakat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Átadták a Prinz Gyula Díjakat

2019. január 23. - 19:46

2019. január 23-án délelőtt, hagyományosnak számító időpontban és helyszínen, a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem első geográfus-rektoráról, a pécsi földrajzi műhely alapítójáról elnevezett előadóteremben került sor a 2018. évi Prinz Gyula emlékdíjak átadására.

Katt a képre nagyításért!

A díjat az Intézeti Tanács ítéli oda, professzori, illetve ifjúsági kategóriában. Előbbivel olyan kutatókat tüntetnek ki, akik tudományterületükön kiemelkedő eredményeket értek el, oktatói, nevelő munkásságukkal is hozzájárultak a hazai geográfia és földtudományok épüléséhez, míg a junior kategória díjazottjai olyan hallgatók, illetve doktoranduszok, akik tehetségüknél fogva a jövőben meghatározhatják majd a hazai és pécsi földrajztudomány fejlődését.

A 21. alkalommal odaítélt elismerést hagyományosan Pécs polgármestere, vagy annak megbízottja adja át. Idén dr. Őri László, Pécs MJV alpolgármestere tisztelte meg jelenlétével és közreműködésével az eseményt. Beszédében alpolgármester úr méltatta Prinz Gyula szellemi hagyatékát, hozzájárulását Pécs egyetemi várossá válásához a 20. század első felében. 

A díjat professzori kategóriában dr. Szilágyi István egyetemi tanár, az MTA doktora, a Politikai Földrajzi, Fejlődési és Regionális Tanulmányok Tanszékének professzora, a Földtudományok Doktori Iskola keretein belül működő „Geopolitika, geoökonómia és politikai földrajz közép-európai perspektívából” program vezetője vehette át, aki politológusként érkezett a geográfia világába, és elsősorban a geopolitika, azon belül is a mediterrán és a latin-amerikai politikai rendszerek kutatása kapcsán vált a tématerület megkerülhetetlen szereplőjévé. 

Az ifjúsági kategória díjazottja Farkas Gábor, a Földtudományok Doktori Iskola dokotrandusza, illetve a Térképészeti és Geoinformatikai Tanszék tanársegédje. Fiatal kora ellenére kiemelkedik magas színvonalú, nívós folyóiratokban közölt tanulmányaival és angol nyelven megjelent szakkönyveivel, amelyek a webes térinformatikai alkalmazásfejlesztések, a nyílt forráskódú geoinformatikai rendszerek kérdéseivel foglalkoznak. 

Az ünnepség végén dr. Őri László alpolgármester, dr. Geresdi István intézetigazgató és a két díjazott közösen koszorúzták meg Prinz Gyula mellszobrát a PTE TTK Botanikus Kertjében.