h i r d e t é s

Átmenetileg "elromlik" az idő

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Átmenetileg "elromlik" az idő

2017. május 20. - 05:42

Szombaton eleinte napsütéses idő lesz, majd egyre változékonyabbra fordul az idő. Főleg estétől lehet többfelé zápor, zivatar, és vasárnap is számíthatunk szórványos csapadékra. - írja az Időjárás.hu.

A jövő héten ismét melegszik az idő, de fülledt, trópusias napok elé nézünk.

Délelőtt a sok napsütés mellett a hegyvidékek területén lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, de máshol is egyre több felhő jelenik meg az égen. Csapadék nem valószínű. 

Délután tovább növekednek a gomolyfelhők, változóan felhős lesz az ég. Legnagyobb eséllyel délnyugaton és északkeleten, de az idő előreheladtával máshol is előfordulhat helyi zápor, zivatar. Északnyugatira fordul, a Dunántúlon és a középső tájakon megerősödik a szél, zivatarokban pedig bárhol lehet erős széllökés.

A csúcshőmérséklet a Dunántúlon 19, 23, máshol 23, 27 fok között alakul.

Vasárnap az ország keleti felén gyakran lesz erősen felhős az ég, míg a Dunántúlon a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható. Eleinte szórványosan, később több helyen valószínű eső, záporeső. Erős lesz az északnyugati szél. 18, 24 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Orvosmeteorológia

Szombaton a déli órákban egy hullámzó frontzóna érkezik nyugati tájaink fölé, országszerte egyre megterhelőbben alakul a humánmeteorológiai helyzet. - írja a meteoklinika.hu.

A fronthatás a középső tájakon gyengébb mértékben jelentkezik, ha pedig keleten él, akkor inkább csak melegfront jellegű tünetei jelentkezhetnek a még mindig szokatlanul meleg, fülledt időben.  Amennyiben tehát érzékeny akár a meleg-, akár a hidegfrontra, akkor a Dunántúlon migrént, illetve görcsös fejfájást is tapasztalhat. Ebben az esetben igyon meg napközben egy csésze borsmenta-citromfű keverékéből készült, mézzel ízesített teát, illetve kerülje a csokoládé és a vörösbor fogyasztását.

Emellett keringési problémák, vérnyomás-ingadozás is felléphet, kisebb rosszullét jelentkezhet, akár a gyerekeknél is.

Keleten még mindig az átlagosnál melegebb, ráadásul fülledt időtől szenvedhet. A magas páratartalom miatt a légzőszervi megbetegedésekkel küzdők állapota is romolhat, ezért amennyiben ön is érintett, akár rosszullétet, nehézlégzést is tapasztalhat. Ha teheti, ilyen esetben pihenjen le, akár csak pár percre is, illetve frissítse fel magát limonádéval vagy egy pohár vízzel.

A nyugalmas időszaknak átmenetileg vége szakad, a változékonyabb napok abban az esetben is megviselhetik, ha nem kifejezetten frontérzékeny. Emiatt nem javasolt a következő napokban nehéz ételeket fogyasztania. Fektessen hangsúlyt a napi többszöri, kis adagokban történő étkezésre, a fogások pedig tartalmazzanak több salátát, zöldséget, illetve halat.

Az UV-sugárzás időben és térben is ingadozni fog, de a déli órákban a naposabb vidékeken eléri az erős, sőt, néhol megközelíti a nagyon erős fokozatot. Használjon legalább 30-as faktorszám fényvédő szereket, és lehetőleg kerülje a tűző napsütést.

A pollenek közül  a pázsitfűfélék vannak jelen legnagyobb mennyiségben, és azokon a területeken, ahol nem hullik kiadós csapadék, továbbra is intenzívebb tüneteket válthatnak ki. Azonban ha a csapadékosabb vidéken él, már egyre kevesebb panaszt okozhatnak a virágporok.

A közlekedést főként estétől záporok vagy akár heves zivatarok is zavarhatják. A csúszós, nedves útszakaszokon megnövekszik a féktáv, kerülje a hirtelen fékezést és a hirtelen irányváltoztatást! Országszerte ajánlott mérsékelni a sebességet és nagyobb követési távolságot tartani. Az utakon csökkent reakcióidővel számoljon, tompábbak, figyelmetlenebbek lesznek a sofőrök.

 

meteoklinika.hu / idojaras.hu