h i r d e t é s

Atom szerencsés a paksi Fidesz-elnök

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Atom szerencsés a paksi Fidesz-elnök

2017. augusztus 31. - 11:51

Hatszázezres fizetést kaphat egy önkormányzati cég összeférhetetlenül betöltött igazgatósági tagságáért a paksi Fidesz-elnök, akinek több ingatlana is kiemelt fejlesztési terület lett.

Szeptember 10-én választ új polgármestert Paks, miután miniszteri kinevezése miatt május 31-i hatállyal lemondott posztjáról Süli János. Általános helyettesként Szabó Péter alpolgármester vette át tőle a hivatalt, aki a helyi Fidesz-elnökség tagja év eleje óta, s a kormánypárt jelöltje az időközi választáson. Már csak ezért is pikáns, hogy éppen Szabó előterjesztésére hozott az elmúlt hetekben olyan döntéseket a paksi önkormányzat, amelyek felvethetik a jogtalan előnyszerzés gyanúját is. A kormánypárti többségű testület ugyanis Kovács Sándornak, a Fidesz városi elnökének kedvezett döntéseivel.

Július 12-én például – Szabó előterjesztésére – rendkívüli ülésen döntött a kormánypárti többség arról, hogy létrehozzák a Protheus Holding Zrt. nevű, száz százalékosan önkormányzati tulajdonú céget. A társaság feladata elektromos járművek – többek között buszok, hulladékgyűjtők, kisteherautók – beszerzése, valamint a szükséges töltőállomás-hálózat kiépítése, amihez 600 millió forintos uniós támogatás is jár. A vonatkozó júliusi közlemény szerint – amely a TEOL.hu oldalon is megjelent – a Protheus Holding Zrt. vezérigazgatójának Kudor Attila Tamást nevezték ki, aki tagja az igazgatóságnak is, amelyben Kovács Sándor is helyet kapott. Az igazgatóság elnöke Bana János, Paks frissen kinevezett alpolgármestere lett. A társaság igazgatóságában tehát nemcsak a Szabó Péter mellé frissen kinevezett paksi alpolgármester, hanem a helyi Fidesz-elnök is kapott egy helyet.

A cég igazgatósági tagságáért a mindenkori minimálbér ötszörösével megegyező, azaz mai értéken bruttó 637 500 forintos javadalmat szerettek volna megszavazni a fideszes képviselők. Csakhogy forrásaink szerint a testület végül úgy döntött: nem is önkormányzati, hanem a polgármesteri jogokat gyakorló alpolgármester egyszemélyi jogosultsága a javadalmakról dönteni, így Kovácsék igazgatósági fizetése nem nyilvános adat, de vélhetően a már említett összeg.

Pedig a hatályos önkormányzati törvény szerint Kovács Sándor összeférhetetlen e tisztséggel. A törvény azt köti ki, hogy önkormányzati képviselő nem lehet a helyhatóság által alapított vagy tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság legfőbb szervének (azaz igazgatásának), ügyvezetésének tagja, személyes közreműködője, képviselet ellátására jogosultja. Márpedig a hatályos céginformáció szerint Bana János alpolgármester és Kovács Sándor is vezető tisztségviselőként vesz részt a Protheus Holding Zrt. vezetésében – előbbi az igazgatósági elnök, amire jogszerűen is kijelölheti az önkormányzat, ám a Fidesz-elnök tagságára nincs magyarázat. Ilyen összeférhetetlenség esetén 30 nap áll rendelkezésre arra, hogy megszüntessék a jogsértő helyzetet, ám ez nemhogy nem történt meg július óta, de a cégkivonat szerint a bejegyzés is augusztus közepi.

Megkerestük Kovács Sándort, aki nem kívánt nyilatkozni, csupán annyit közölt: nem volt tudomása arról, hogy képviselői tisztsége összeférhetetlen az igazgatósági tagsággal, ezért utánanéz a dolognak. A paksi Fidesz-elnök ugyanakkor további kérdéseinkre, s az elmúlt hetekben született, számára előnyös önkormányzati döntésekre nem kívánt reagálni, szerinte választási kampány van, majd utána beszél róla, ha akar. Nem úgy a polgármesteri jogköröket gyakorló Szabó Péter, aki szintén azt közölte lapunkkal: nem volt tudomása az összeférhetetlenségi kitételről, s furcsállja is, hiszen jogászok jegyeztették be a cégbíróságon az önkormányzati társaságot és vezetését. Ugyanakkor az alpolgármester megvizsgáltatja az ügyet, s ha fennáll az összeférhetetlenség, intézkedik – ígérte.

Akad más olyan testületi döntés is, amivel Kovács Sándor feltűnően jól járt. Augusztus 23-án a paksi képviselő-testület rendkívüli ülésen "új kiemelt fejlesztési terület kijelölése (Csámpapuszta, Sárgödör tár, Malom hegy, Tehermentesítő út északi szakasza)" címen bizonyos paksi bel- és külterületeket nevezett meg, hogy azokon az önkormányzat "elősegítse, gyorsítsa a városrészek beruházási munkálatait". E döntés önmagában nem lenne furcsa, hiszen minden önkormányzat meghatározza, hol fejleszt infrastruktúrát, közterületet, közműveket. Csakhogy az érintett ingatlanok köre nagyon is kétes.

Méghozzá azért, mert az egyik érintett belterület, a helyrajzi szám alapján éppen szomszédos Kovács Sándor és családja borászatával, a Fabro Pincészettel. Sőt, mint kiderült a – szintén a polgármesteri jogköröket gyakorló Szabó javaslatára – kiemeltté lett terület maga is a Fidesz-elnöké. Az ingatlan ugyanis – a birtokunkba került tulajdoni lap szerint – teljes egészében Kovács tulajdona, 2017 januárjában vásárolta. Érdeklődésünkre a Fidesz-elnök megismételte, hogy nem kíván nyilatkozni, ám nem cáfolta, hogy "látványborászatot" szeretne létrehozni ezen az ingatlanon, ahogyan azt sem tagadta, hogy tisztában volt az önkormányzat turisztikai fejlesztési szándékaival ezen a területen.

Ráadásul egy másik érintett fejlesztési övezet is a paksi Fidesz-elnöké, a külvárosi, csámpapusztai ipari terület Kovács egyik cége, a Fabrostone Ipari és Kereskedelmi Kft. egyik bejegyzett telephelye. Ez az ipari terület mostanában különösen értékessé válhat, hiszen szinte az atomerőmű közvetlen közelében van.

Szabó Péter alpolgármester lapunknak mindennek kapcsán annyit mondott: nem volt tudomása arról, hogy bármely paksi képviselőnek tulajdona lenne az érintett ingatlanok körében, melyet nem ő, hanem a városi főépítész jelölt ki, az írásos napirendi pont pedig tartalmazta a szakmai indoklást valamennyi terület esetében.

 

Szerző: Bíró Marianna / nepszava.hu