h i r d e t é s

Autója fejlesztésére összpontosít a KEFO Motorsport

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Autója fejlesztésére összpontosít a KEFO Motorsport

2020. május 18. - 14:57

 

A kecskeméti Neumann János Egyetem hallgatói mérnökcsapatát, a KEFO Motorsportot kérdezték arról, hogy a vírushelyzet hogyan érinti mindennapi tevékenységüket, illetve terveiket.

A kecskeméti Neumann János Egyetem hallgatói mérnökcsapatát, a KEFO Motorsportot kérdezték arról, hogy a vírushelyzet hogyan érinti mindennapi tevékenységüket, illetve terveiket.

 

Hasonlóan más csapatokhoz, a KEFO Motorsport is áttért az online megbeszélésekre. A csapattagok interneten keresztül számolnak be egymásnak tevékenységükről, valamint beszélik meg a következő feladatokat.

A járvány okán kialakult helyzet természetesen a munkavégzésben is változásokat hozott. A csapat közlése szerint ugyanakkor rugalmasak, és próbálnak egymásnak segítséget nyújtani, hogy mindenki időre végezhessen a feladatával.

Előtérben a távlati célok

Mivel a koronavírus miatt minden idei fontosabb verseny törlésre került, a KEFO Motorsport teljes erővel a 2021-es rendezvényekre koncentrál. A helyzetet előnyösnek értékelik abból a szempontból, hogy több idejük jut az autójuk tesztelésére, illetve a hibák javítására, ami kedvező hatással lesz a versenyeken elért eredményeikre.

A versenyek elmaradásával felszabadult időt próbálják a lehető legtevékenyebben hasznosítani, és arra törekednek, hogy a járványhelyzet végére már nagyrészt csak a tesztelési feladatok maradjanak.

Elsőbbséget élvez a fejlesztés

A csapat részt vett az első alkalommal online, április 8. és május 8. között megrendezett Techtogether GTE versenyén is. A csapat az idén szintén virtuális formában megtartandó Formula Student East versenyén való indulásra is kiharcolta a jogot, ám végül elálltak a részvételtől. Döntésüket azzal indokolták, hogy az autójuk fejlesztése prioritást élvez a statikus versenyszámokra való felkészüléssel szemben.

 

https://autopro.hu/


 

h i r d e t é s