h i r d e t é s

Az Ab igazat adott a Liberálisoknak, módosítani kell a Btk.-t

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Ab igazat adott a Liberálisoknak, módosítani kell a Btk.-t

2018. július 11. - 18:39

Fodor Gábor a képviselők negyedének támogatásával 2015 végén kért utólagos normakontrollt a Btk. azon szakaszára, mely a minősített adatokkal kapcsolatos bűncselekményekről rendelkezik. 

Illusztráció: balmix.hu

Az Alkotmánybíróság közel két év után, most arra kötelezte az Országgyűlést, hogy az év végéig módosítsa a Btk. 266§ (2) bekezdését, amely szerint csak a titokgazda tehet feljelentést, ha a minősített adatok illetéktelen kezekbe kerültek.

A Liberálisok azután kezdeményezték a normakontrollt, hogy a kormány és a Századvég közötti szerződésekkel kapcsolatban törvénysértés gyanúja merült fel. A Magyar Liberális Párt feltételezése szerint a kormány úgy adhatott ki minősített adatokat a Századvégnek, hogy az nem volt jogosult ennek fogadására.

A Fidesz-kormány felelőtlensége miatt olyan személyek birtokába is juthattak minősített adatok, akiket a hatóságok korábban nem világítottak át. A jelenleg hatályos, fideszes többséggel megszavazott törvény szerint az ügyben viszont csak a kormány jelenthette volna fel saját magát emiatt. Az Ab most helyt adott a Liberálisok kifogásának, és arra kötelezte az Országgyűlést, hogy módosítsa a törvényt.

A Liberálisok szerint az Ab döntését követően az Orbán-kormánynak felelősséget kell vállalnia a minősített adatokkal való visszaélések miatt. Ez a döntés lehetőséget nyújt arra, hogy a minősített adtatok kezelése törvényes és biztonságos módon történjen a jövőben, és a kormány munkáját bárki ellenőrizhesse.

Magyar Liberális Párt - Liberálisok