fbpx Az akáccal kezdték az EU ellenességet, Sorossal folytatták! | CIVILHETES

h i r d e t é s

Az akáccal kezdték az EU ellenességet, Sorossal folytatták!

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Az akáccal kezdték az EU ellenességet, Sorossal folytatták!

2017. május 17. - 17:17

 

A Fidesz hivatalosan mindig azzal jön, hogy szó sincsen mostanság a civilek elleni hadjáratról, a benyújtott törvényjavaslatuk nem is szól erről, csak az átláthatóságról. - írja a tenytar.blog.hu.

Forrás: tenytar.blog.hu

Igaz, mindeközben csak mossák az emberek agyát olyan ostobaságokkal, mint például, hogy a „sorosista civilek” összefogtak az embercsempészekkel, hogy minél több migráns árassza el Európát.

A folyamatos kettős kommunikációra igencsak szükségük van, mivel a civilek kérdésével olyan témába gázolt bele a kormánypárt, amely még a saját táborukat is megosztja, márpedig kétmilliós szavazótáborukat, amely eldöntheti majd a következő választást, tűzön vízen át fel kell tüzelni, illetve együtt kell tartani.

A Fidesz hivatalosan mindig azzal jön, hogy szó sincsen a civilek elleni hadjáratról, a készülő törvény pedig csupán az átláthatóságot szolgálja.

Gulyás Gergely előterjesztőként hangsúlyozta:

az „általánosan gerjesztett hisztéria” ellenére egy „igen egyszerű törvényjavaslatról” van szó, egy olyan átláthatósági törvényről, amely szerint a közpénzek átláthatóságához hasonlóan nyilvános adat lenne az is, hogy a civil szervezetek milyen támogatásokat kapnak külföldről.

Gulyás kijelentette:

a javaslat semmilyen értelemben nem követ orosz mintát, semmilyen szankcióval nem jár a külföldi támogatás.

Nem tartjuk semmilyen értelemben sem követendőnek Oroszországnak a civil szervezetekkel összefüggésben folytatott gyakorlatát, ahogy egyébként az állami és társadalmi berendezkedését sem 

– mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Érdemes visszaemlékezni, hogy a – Gulyás Gergely szavaival – „általánosan gerjesztett vitát” a Fidesz kezdte el a civileknek ellen.

Németh Szilárd kimondta, hogy Társaság a Szabadságjogokért, a Helsinki Bizottság és a Transparency International azok a szervezetek, amelyeket az Orbán-kormány el akar takarítani az útból. Mindezek után a „sorosozás”, „civil-ellenesség-eskedés" a különböző fideszes fórumokon is folytatódott.

Forrás: tenytar.blog.hu

Kubatov Gábor arról beszélt az egyik fideszes lakossági fórumon, hogy a Soros György által támogatott civil szervezetek segítik a migrációt, és azt kell kideríteni, hogy melyek ezek, és miért csinálják,

továbbá a megemlítette, hogy tudomása szerint Soros György 800 millió dollárt áldoz a migráció támogatására.

A kormányzati médiában rendszeres szereplő „szakértő”, Georg Spöttle szerint az amerikai milliárdos hajói(?) naponta hatezer migránst szállítanak Olaszországba, és ezeket a hajókat a Soros által támogatott civil szervezetek fényjelekkel segítik, majd telefonnal.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csak folytatta a hangulatkeltést, mikor arról beszélt, hogy az embercsempészek a civil szervezetek segítségével juttatják be a migránsokat Európába a Földközi-tengeren.

Hogy lássuk, hogy semmilyen boszorkányüldözés sincs a civilek ellen, íme egy Budapest, VIII. kerületi lakossági fórumnak a címe:

A külföldről pénzelt álcivilek milyen károkat okoznak Magyarországnak?

Itt a 444.hu tudósítása szerint már az is elhangzott, hogy

Soros Hitlertől tanult. Dolgozott neki.

Hogy lássuk, néhány embert mennyire be lehet mindezzel hülyíteni, arra jó példa, hogy az egyik helyi lakos szót kapva arról beszélt, hogy Soros Györgynek benne lehet a keze a Magyar Postában, mivel sok ember nem kapta meg időben a nemzeti konzultációs kérdőíveit...

Mindennek most mi értelme van?

Arról már sokan beszéltek, írtak, hogy a Fidesznek nincs más célja, mint a kétmilliós szavazótáborát összetartsa, csak nekik politizál, őket tüzelik fel a legkülönbözőbb témákkal.

A folyamatos agymosási fórumaikra igen nagy szükség van, hiszen – a Publicus felmérései szerint – az állandó sorosozás, illetve főképp a civilek elleni hadjárat szükségessége, jogossága még magát, a fideszes tábort is megosztja. Igaz, mint ahogy a felmérésből ki fog tűnni, egyáltalán nem egyenlő mértékben.

A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, április 10. és 16. között, 1021 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta a Soros György, civilek és a CEU elleni kampány és intézkedések megítélését.

A megkérdezettek kétharmada (63 százalék) nem ért egyet a CEU ellehetetlenítése irányába tett kormányzati lépésekkel, és mindössze 2 százalék gondolja azt, h nem ez a célja a kormányzatnak.

A lépésekkel semelyik vizsgált társadalmi csoport, így a Fidesz-szavazók enyhe többsége (35 százalék, 34 ellenében) sem ért egyet, de leginkább az MSZP és a Jobbik szavazók gondolkodnak így (82 és 73 százalék).

Forrás: tenytar.blog.hu

A megkérdezettek kétharmada (66 százalék) nem ért egyet azokkal lépésekkel, hogy a civil szervezetek munkáját próbálják ellehetetleníteni.

Így nem váratlan, hogy a januárban mértekhez képest a nyolc százalékpontnyival többen (51 százalék) gondolják úgy, hogy a kormány intézkedéseiben érintett civil szervezetek az ország számára inkább

hasznos tevékenységet folytatnak, így már több mint minden második megkérdezettnek ez a véleménye. Leginkább az MSZP szavazók, a diplomások, és az érettségizettek gondolják így (63, 63, 62 százalék).

Forrás: tenytar.blog.hu

Míg az előző kérdésben minden vizsgált társadalmi csoport hasonlóan gondolkodik, azt a kérdést a Fidesz-szavazók, és a alacsonyan iskolázottak és a községekben élők már másként látják.

Az ő esetükben többségben (54, 46 és 46 százalék) vannak azok, akik szerint károsak az ország számára ezen szervezetek által végzett tevékenységek.

A lakossági fórumokon menő agymosás náluk lehet a leghatékonyabb, azonban kérdéses, hogy a folyamatos civil-, illetve értelmiségellenes politikával meddig lehet úgy feltüzelni az emberek többségét, hogy

az mégse égesse meg a Fidesz még megmaradt értelmiségi táborát, mikor jön el az a pont, amikor már ők is azt mondják, hogy ezt már azért ne!

tenytar.blog.hu


 

h i r d e t é s