h i r d e t é s

Az „emberséges” Tarlós

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az „emberséges” Tarlós

2018. november 20. - 08:30

Nem tudhatjuk biztosan, hogy Tarlós István fejében mi zajlik le. Mert eddig kifejtett gondolataiból csak arra tudunk következtetni, hogy tomboló vihar dúl a hatalommánia véste ráncok mögött. Sok mindennel megörvendeztette a főpolgármester hallgatóságát, jellemzően flegma modorában előadott öntömjénző bölcseleteivel.

Ennek kétségtelenül az a stílus volt a tetőpontja, amikor Kálmán Olgával szemben engedett meg magának némileg elfogadhatatlan modort.

Volt azonban pályafutásának arra érdemesebb része is. Legalább röhöghettünk egy jót, amikor Vitézy Dávid nagy lányos izgalmában olyan hibákat vétett, amiket Tarlósnak kellett rendbe hozni. Akkor Para-Kovács Imre így fogalmazott.

„Vitézyt véletlenül sem szabad elmozdítani a posztjáról, más nem tudja így felkúrni Tarlós vérnyomását.”

És mielőtt úgy gondolnánk, hogy ezt talán mégsem érdemelné meg Tarlós, érdemes felidéznünk, mit talált ki legutóbb.

A legnagyobb budapesti közlekedési csomópontokban éjszakára fizikailag is lezárnák az aluljárókat az utolsó metró után, írja a hvg.hu. A lap birtokába került kormányzati előterjesztésben azt írják,

egyértelműen látszik, hogy a fővárosi aluljárók rendezett állapotának hosszú távú fenntartásához az éjszakai lezárásuk elengedhetetlen.

A tervek szerint a „a kiemelt helyen lévő aluljárókat” a metró üzemzárása után a reggeli első járat érkezéséig fizikailag lezárnák”, így ebben az időszakban csak a felszínen tudnának átkelni a gyalogosok az érintett csomópontokon.

Az indoklásban az szerepel, hogy így biztosítható „a közbiztonság, a köztisztaság, az állagmegóvás”, illetve a „jogellenes életvitelszerű közterületen tartózkodás megszüntetése”. /24.hu/

Micsoda emberi magatartás. Arra bezzeg Tarlós baszik bökik ígéretet tenni, hogy a hajléktalan szállók számát kibővíti. Az is nagyon érdekes, hogy ezt a bejelentést közvetlenül a fagyos idő beállta előtti pillanatra időzítette.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy emberünk kegyetlen – a kormányról nem is beszélve – hanem azon is el kell gondolkodnunk, hogy egyfajta passzív genocídium szemtanúi vagyunk-e. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy a kormány a szegénység problémáját az érintettek fagyhalálra ítélésével kívánják elrendezni. Bizonyára gazdaságosabb. Nekünk meg a gyomrunk fordul fel.