h i r d e t é s

Az Imrédy-korszakot idézi az Orbán-kormány

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Imrédy-korszakot idézi az Orbán-kormány

2018. augusztus 21. - 17:45

A Magyar Liberális Párt szerint aggodalomra ad okot, hogy az Orbán-kormány az antiszemita Imrédy-kabinet hagyományát idézve, keresztes zászlókat tűzött a parlamentre. 

A keresztes zászlók helyett itt lenne az ideje, hogy végre az uniós lobogók kerüljenek vissza a helyükre.

A Liberálisok felhívják rá a figyelmet, hogy a mindenkori magyar kormány feladata az, hogy vallástól és hittől függetlenül, minden magyar embert képviseljen, ne csak a keresztényeket. Az államalapítás pedig az egész magyar nemzet ünnepe, amelyet nem sajátíthat ki egyetlen felekezet és politikai oldal sem.

A Magyar Liberális Párt emlékeztet rá, hogy utoljára abban az évben tűztek ki a parlamentre keresztes zászlókat, amikor az első zsidótörvényt elfogadták és a másodikat éppen előkészítették. Imrédy Béla a keresztény értékekre és a nemzeti érzelmekre hivatkozva járult hozzá magyar állampolgárok jogfosztásához és a II. világháború népirtásához.

Pechére, saját vesztét is a túlcsorduló gyűlölet okozta: miután kiderült, hogy a saját maga által támasztott törvényi feltételeknek a saját családja sem felelne meg, kénytelen volt lemondani a miniszterelnökségről. A Liberálisok szerint az európai Magyarországon minden embert egyenlő jogok kell, hogy megillessenek, és az állam nem kivételezhet egyetlen egyházzal és felekezettel sem.

Ezért tartjuk elfogadhatatlannak, hogy az Országházra keresztes zászlókat tűztek ki augusztus 20-án, és ezért tartjuk indokoltnak, hogy az európai zászló végre visszakerüljön a Parlamentre. A Fideszt és az Orbán-kormányt pedig  arra kérjük, hogy a megosztó emlékezetpolitika és a kétes múltú történelmi személyek felemelése helyett gondoskodjon róla, hogy a jövőben augusztus 20-án minden magyar ember büszkén ünnepelhesse az államalapítást.

Magyar Liberális Párt - Liberálisok