h i r d e t é s

Az ITM-államtitkára szerint kezd magához térni a kiskereskedelem

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ITM-államtitkára szerint kezd magához térni a kiskereskedelem

2021. szeptember 03. - 18:04

A koronavírus-járvány utáni leállásokat követően most már látszik, hogy kezd magához térni a magyarországi kiskereskedelem, amelynek forgalma júliusban 3 százalékkal növekedett a múlt év hasonló időszakához képest - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikai és fogyasztóvédelmi államtitkára pénteken Nagykanizsán.

Cseresnyés Péter államtitkár - Forrás: MTI

Cseresnyés Péter elmondta: a magyar gazdaságpolitikai intézkedéseknek is köszönhető, hogy a kereskedelmi forgalom kezd visszatérni a járvány előtti szintekre. Az 1990 óta legmagasabb, 4,7 milliós foglalkoztatottságnak, a 400 ezer forintot meghaladó átlagbérnek és a jelentősen megemelt minimálbérnek köszönhetően az embereknek van pénze arra, hogy saját magukra költsék - fogalmazott az államtitkár. 

Felidézte, hogy júliusban 3 százalékkal nőtt a magyarországi kiskereskedelmi üzletek forgalma, ezen belül az élelmiszerüzleteké 3,7, a nem élelmiszereket forgalmazó boltoké 2,6 százalékkal volt magasabb az előző évhez képest. A 2021 első hét hónapjában mért adatok szerint az előző év hasonló időszakához képest 2,1 százalékkal emelkedett a kereskedelem forgalma.

Cseresnyés Péter jelezte továbbá: a bútor- és a műszaki üzletek forgalma egyelőre elmarad a korábbi adatoktól, ugyanakkor az üzemanyagoké - amelyek eladása 2019-ről a múlt évre jelentősen visszaesett - tavalyhoz képest nagyobb bővülést utat.

Ha még nem is olyan dinamikusan, mint korábban 80 hónapon át - amikor évente 5-8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom -, a mostani tavasszal feloldott korlátozások után újból fellendülőben van az üzletek forgalma. Ha a járvány negyedik hulláma nem lesz olyan mértékű, mint attól sokan félnek, akkor a kereskedelem bővülése tovább folytatódhat és a dinamikája is visszaállhat a 2019 előtti szintre - vélekedett az ITM államtitkára, aki kitért arra is, hogy júliusban több mint 1200 milliárd forint volt a kiskereskedelmi forgalom.

Cseresnyés Péter úgy fogalmazott: a munkahelyteremtések, a családpolitikai intézkedések és az adócsökkentések segítik a hazai kereskedelem forgalmának növekedését, de arra is szükség van, hogy az oltakozási hajlandóság is növekedjen. Ez lehetővé teszi a nagyobb mértékű gazdasági fejlődést is, hiszen a magyar gazdaság folyamatos növekedésével az emberek anyagi biztonsága is megteremthető. (MTI)