h i r d e t é s

Az MSZP még vitázna is a Jobbikkal

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MSZP még vitázna is a Jobbikkal

2015. április 16. - 13:45
0 komment

Két megnyert időközi választás után nem szabad hagyni, hogy egyetlen siker miatt a Jobbik a Fidesz kihívójaként tüntesse fel magát – mondják a tapolcai vereség után a szocialista pártban, ahol az a vélemény látszik felülkerekedni, hogy vitázni kell a radikálisokkal.

Nem kell pánikolni – mondja Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese a Jobbik tapolcai győzelme után, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a szélsőjobboldali párt az újpesti időközi választáson tíz, Veszprémben 14 százalékot ért el. - írja a nol.hu

A baloldal mindkettőn nyert, míg vasárnap 26 százalékos szavazataránnyal lett harmadik. Ezért – folytatja – nem szabad engedni, hogy az a kép alakuljon ki: a Jobbik a kormányváltó erő.

Egy egyre inkább három azonos méretű tömbből álló pártrendszerben az ilyesmi könnyen önbeteljesítő jóslattá válhat.

Gőgös szerint ugyanakkor komolyan kell venni a Jobbikot, és szakpolitikai vitákat folytatni vele. Figyelmeztetni a „fasisztoid” jelenségekre, de arról is beszélni: a Jobbik unióellenessége mekkora károkat okozna, a mezőgazdaság összeomlana az EU-támogatások nélkül, emlékeztetni például arra, hogy a vasárnapi zárva tartást a szélsőjobb javasolta először – mondja.

Az elnökhelyettes úgy látja, vita híján az emberek azt fogják hinni, hogy

a baloldalnak nincsenek válaszai a Jobbik által felvetett problémákra.

Gőgös kételkedik abban, hogy a Fidesz is felismerte ezt, szerinte a kormánypárt továbbra is kerüli a vitát, mindenért a szocialistákat okolja, és ezzel óhatatlanul a marakodásukból kimaradó Jobbikot hozza helyzetbe.

Az MSZP-ben a mostani vereség okait úgy látják: a veszprémi választás a kétharmados többség felszámolásáról szólt, a tapolcainak viszont nem tudtak megfelelő tétet adni. Ez az első egyéni győzelmére készülő Jobbiknak sikerült, amelyet az is segített, hogy a tapolcai kórház vált a fő kampánytémává, és ezzel a környező településeken is mozgósítani lehetett.

Az MSZP-nek ez Ajkán sem sikerült, ahol pedig nagy fölénnyel győzött, de csekély részvétel mellett. A szocialistáknál úgy látják: hiba volt csak Ajkára összpontosítani, a számok ugyanis azt mutatják, az sem lett volna elég, ha a városban többen mennek el szavazni.

Az MSZP és a DK közös jelöltje 26 százalékkal jobb eredményt ért el, mint az Együtt vagy a PM – ironizált az egyik pártvezető azon, hogy az ellenzéki kis pártok szerint Veszprémhez hasonlóan függetlent kellett volna indítani. Az LMP pedig két százalékon végzett.

Azt viszont elismeri, a veszprémi példa azt mutatja, ha van olyan civil jelölt, aki mögött egységesen felsorakozik az ellenzék,

az ma még vonzóbb a pártpolitikusoknál.

Ám – jegyzi meg – a pártok nem tudnak ilyen jelölteket „előállítani”, nem is feladatuk, csak támogatni tudnak civileket. Mivel a választások az egyéni körzetekben dőlnek el, erre is készülniük kell ahelyett, hogy a pártok egymás között felosztanák a választókörzeteket. Más viszont azt hangsúlyozta: a tapolcaihoz hasonlóan erősen jobboldali választókerületek elhódítása nélkül is nyerhet választást a baloldal.

 

nol.hu (Fotó: Levonultak a szocialista aktivisták a tapolcai terepről // Reviczky Zsolt)