h i r d e t é s

Az őcsényi panziós üzent Orbánnak

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Az őcsényi panziós üzent Orbánnak

2017. október 04. - 07:29

Azt mondta, hogy a miniszterelnöknek el kell számolnia a lelkiismeretével, ha elszabadul az erőszak. - írja az Index

Forrás: 444.hu

A HírTV telefonon beszélt azzal az őcsényi panziótulajdonossal, akinek kiszúrták a kerekét, miután néhány legálisan Magyarországon tartózkodó, regisztrált menekültet fogadott volna a panziójában. Az őcsényi ügyben Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt, aki azt mondta:

„Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket.”

A panziótulajdonos a HírTV-nek azt nyilatkozta, hogy ezzel a nyilatkozattal 

bűnpártoló sajnos a miniszterelnökünk, mert ez bűn. Aki pártolja, helyesli a bűnt, az bűnpártoló.

Azt is hozzátette, hogy vége a jogállamnak Magyarországon, és hogy beláthatatlan következményei lesznek, "ha elszabadul az erőszak".

Szerintem a lelkiismeretébe bele kell néznie a miniszterelnökünknek

– mondta a panziós.

A tévének megszólalt Fülöp János lemondott polgármester is, miután hivatalosan is átadta a székét az őcsényi alpolgármesternek. Szerinte nem neki kellett volna lemondania – utalva ezzel azokra a képviselőkre, akik szították a menekültgyűlöletet – de megteszi, hogy megnyugodjon a falu, mert "a településnek a nyugalma és a békessége a legfontosabb". A településen decemberben tartanak időközi választást.

 

index.hu