Az olaszok megtartanák a sámándobot?
Az olaszok megtartanák maguknak a sámándobos pavilont, hogy az ott létrejövő Olasz Technológiai Intézet épületegyüttesének része legyen, állítja Szőcs Géza. A kormánybiztos azt mondja, az Expo szervezőitől érkezett a felkérés január 8-án, és ők persze nagyon megörültek neki. Ez mondjuk nem csoda, hiszen, mint mi is megírtuk, hogy az eddig könnyedén eltapsolt 5,2 milliárd mellé, további 1,1 milliárd forintba kerülne, hogy szétszedjük, hazahozzuk és újra felállítsuk.
Szőcs Géza szerint az olasz megkeresés óriási siker és elismerés Magyarország, valamint az épületet tervezők és kivitelezők részére is - írja az index.hu. Mint hozzátette, a megkeresés szerint a pavilont a magyar állam díjmentesen adná át az olasz félnek, cserében nem terhelnék az épület lebontásának és a terület rekultiválásának költségei. A kérdésben a magyar kormány dönt Szőcs Géza előterjesztése alapján.
"Az a megtiszteltetés, hogy a magyar pavilon az expó területén maradhat, kizárólag ahhoz a sikerhez fogható, amely a Makovecz Imre által a sevillai világkiállításra tervezett pavilont érte" - emelte ki a kormánybiztos, hozzátéve: az eddig rendelkezésre álló információk szerint az olasz szervezők mindössze öt országot kerestek meg hasonló célból.
Ez azért is furcsa fordulat, mert az olasz sajtó novemberben még arról írt, hogy a magyar pavilon olasz kivitelezője, a Redaelli Costruzioni S.p.A. lefoglalná az épületet, mert állítása szerint a magyar fél nem fizette ki az egymillió eurós munkadíjat. Szőcs akkor még nagyon haza akarta hozni az épületet, annak ellenére, hogy nem volt könnyű neki helyet találni.
Szőcs Géza, a milánói expón való magyar részvétel kormánybiztosa december közepén jelentette be, hogy a magyar pavilon a kormány döntése értelmében Karcagra kerül, és a magyar történelem sztyeppei, lovas hagyományait mutatja majd be. Korábban egyébként Szombathely neve is felmerült a milánió pavilon elhelyezésére, Szőcs egészségcentrumot szeretett volna benne de végül Karcag lett a befutó.
Korábbi cikkeinkben megemlékeztünk róla, hogy a milánói világkiállítás minden idők egyik legdrágább magyar kulturális programja volt, különösen, úgy, hogy a befektetett 5,2 milliárd forint egy jelentős részét sehol nem látható programokra költötték el.
Szőcs Géza többek között olyanokra költötte az ország pénzét, hogy kibérelte az olaszországi Varese városka egy UNESCO-védettségű kolostorát. Itt aztán Szőcs Gézához köthető, nem túl ismert magyar képzőművészek rendezhettek kiállításokat. Kiállított például , Nógrádi György felesége, Nógrádi Kiss Magdolna is, de súlyos százmilliókat vittek el a folklór és néptáncbemutatók is. De elment 59 630 000 forintot filmekre, amelyeket egyébként a közönség nem láthatott illetve 7 650 000 forint „multimédiás élményutakra” és vetítésekre.
A Sámándob ellen nagyon sok építész tiltakozott. Győri építészek azt mondták , hogy „ha a győri tanszéken hasonló munkát adna le bármelyik hallgatónk, a legkevesebb az lenne, hogy azonnal hazazavarnánk. A végén pedig maguk a tervezők is kiakadtak és azt mondták, hogy nem adják nevüket a tervhez.