fbpx Az Orbán kormány és a ő geotermikus erőműveik | CIVILHETES

h i r d e t é s

Az Orbán kormány és a ő geotermikus erőműveik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Az Orbán kormány és a ő geotermikus erőműveik

2021. október 19. - 11:30

 

Óriási csinnadrattával, alapkőletétellel, eu-s és adófizetői milliárdokból indultak a projektek.

"Geotermikus erőmű" Mosonmagyaróváron - Forrás: Hadházy Ákos Facebook oldala

Hadházy Ákos a mosonmagyaróvári erőművet tekitette meg.

"Tegnap odautaztam, mert nem akartam elhinni: ez itt egy GEOTERMIKUS ERŐMŰ Mosonmagyaróváron, ami eddig 3 MILLIÁRD FORINT TÁMOGATÁST nyert el. Az első milliárdot 2012-ben(!) nyerte, abból 252 milliót ki is fizettek, de erőmű sehol. Feljelentés helyett viszont 2017-ben kaptak még 2 milliárdot, immár nem az EU-tól, hanem a kormánytól (az Önök pénzéből, nem a német adófizetőkéből).
Pedig volt kétminiszteres(!) alapkőletétel is, Nagy István és Varga Mihály tették le valahová az alapkövet, de jól lebetonozhatták, vagy a kis bádogsufniban volt, mert én nem találtam.
A projektgazda cégnek egyébként nem ez az egyetlen besült projektje, egy sor városban (pl. az ország túlsó végében levő Tótkomlóson) ígértek ilyen csudát, amiből nem lett semmi. Pedig Tótkomlóson már a kétmilliárdos EU-s támogatás nagy részét ki is fizették nekik és ne felejtsük: elvileg ugyanennyi önrészt is bele kellene tenni a mutatványba. Ameddig mindkét helyen eljuthatott a projekt: fúrtak egy lyukat a melegvíznek és egy másikat, ahová visszasajtolnák a vizet. A kettő között: 10 év alatt semmi. A legutolsó életjel egy furcsa körülmények között eredménytelenné váló közbeszerzés.
Egy nem túl bonyolult cégháló különböző tagjaihoz folynak a pénzek, itt Mosonmagyaróváron is egy másik cégnek ítélték az első milliárdot. Azt azóta bedöntötték, most egy másik cég "épít", de az összes cég egy szálon fut össze Kecskemétre. Hogy a fideszes önkormányzati politikus tulajdonosok a valódi tulajdonosok-e, vagy valakinek dolgoznak-e, azt nem tudom, de nem is érdekes.
A lényeg, hogy egy igazán különleges magyar adottságot, a geotermikus erőművek lehetőségét is sikerül elszórakozni.
A képek magukért beszélnek, a posztban összefoglalt tényekről bőven találhat anyagot a neten, nagy köszönet az Óvári Arcok oldalnak!" - írta Hadházy Ákos, független képviselő a Facebook oldalán


 

Kommentek

h i r d e t é s