h i r d e t é s

Az Orbán-kormányt ítéli el a Sargentini-jelentés

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Orbán-kormányt ítéli el a Sargentini-jelentés

2018. szeptember 12. - 06:40

Az MSZP a magyar kormányról kiállított bizonyítványként értékeli a Sargentini-jelentést, ezért a párt európai parlamenti (EP-) képviselői támogatni fogják annak elfogadását. 

Tóth Bertalan - Forrás: mszp.hu

Tóth Bertalan beszámolt arról is, az MSZP az egészségügy problémáira kívánja felhívni a figyelmet az őszi politikai évadban.

A pártelnök a frakció és az elnökség közös, Sopronba kihelyezett ülése után - amelyen részt vettek a megyei elnökök is - közölte: az elnökség egyhangúlag úgy értékelte, a Sargentini-jelentés Orbán Viktor kormányának kritikája. 

A 12 fejezet a jogállam leépítésének kritikáját tartalmazza, az MSZP mind az igazságszolgáltatásra, mind az alkotmányosságra, mind a szociális ügyekre vonatkozó megállapításokkal egyetért - közölte a pártelnök.

Elmondta, azt kérték a két EP-képviselőjüktől, hogy kötelezően vegyenek részt a szavazáson és támogassák a jelentés elfogadását.

Tóth Bertalan pártja őszi terveiről szólva beszélt arról, hogy be kívánják mutatni "az egészségügy tragikus helyzetét", hiszen "a Honvédkórház botránya is arra világított rá", óriási bajok vannak.

Megerősítette: benyújtják azt a törvényjavaslatot, amely megszünteti a miniszterek és az államtitkárok VIP-ellátását a Honvédkórházban, hogy a miniszterek is szembesülhessenek a magyar valósággal.

Kitért arra, kedden Sopronban megemlékeznek Horn Gyuláról, az MSZP volt elnökéről azon a helyen, ahol 1989-ben akkori külügyminiszterként átvágta a vasfüggönyt. 

Elmondta, a testületek értékelték a mezőtúri önkormányzati képviselőválasztást és üdvözölték, hogy az MSZP-jelöltje győzött. (mszp.hu)