h i r d e t é s

Az orbáni rezsimet kritizálta, törölték a rendező darabját

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Az orbáni rezsimet kritizálta, törölték a rendező darabját

2018. december 06. - 16:24

 

A Párizsi Magyar Intézetben játszották volna Spiró György Csirkefej című darabját. - írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

Spiró György Csirkefejének olvasószínházi előadását adták volna elő a Párizsi Magyar Intézetben, de letiltották, írja az Index. Az előadás rendezője, Gerzsenyi Bea szerint azért kellett távoznia a darabnak, mert egy barátainak, ismerőseinek kiküldött emailben szidta a kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt.

Két nappal a bemutató előtt küldtem egy utolsó meghívót franciául az ismerőseimnek, ebben írtam olyanokat, amik miatt letiltották az előadást

– mondta el Gerzsenyi az Indexnek.

A Párizsban élő rendező levelében többek között arról írt, hogy totalitárius gondolkodás újra felütötte a fejét egy szabadnak mondott helyen is, Magyarországon a félelmet és mások gyűlöletét tápláljak az emberekbe. A korrupció Orbán Viktor vezetésével zsebre teszi a médiát és a jogállamot úgy, ahogy van. Spiró kapcsán Gerzsenyi megemlíti, hogy a Csirkefej a nyolcvanas években íródott a kommunista rezsim bukása előtt, de manapság újra aktuális, mivel rávilágít a mai Magyarország szomorúságára, sötétségére, abszurditására.

A butaság államvallássá alakult

 – írja.

Gerzsenyi elmondása szerint a levelet francia és magyar, kint élő ismerőseinek küldte ki kedd éjjel. Úgy tudja, hogy közülük valaki továbbította a külügynek, akik leszóltak, hogy tiltsák be az előadást. Szerdán főpróbájuk volt, majd Havasi János főigazgató felhívta azzal, hogy a levél miatt gondolkozik az előadás letiltásán. Két óra múlva egy emailben közölte, hogy letiltja az előadást.

„Az okokat ismered” – írta Gerzsenyinek. A rendező hozzátette, hogy ennek ellenére tud olyanokról, akik odamennek este az intézet elé szolidaritásból. A Párizsi Magyar Intézet honlapján csak annyi olvasható, hogy az egyébként ingyenes előadás elmarad.

Az Index megkereste a Párizsi Magyar Intézet vezetőjét, Havasi Jánost is, aki közleményben reagált. Ebben elismerte, hogy a Gerzsenyi által írt email miatt került le az előadás a műsorról.

„A Párizsi Magyar Intézet fontos és értékes műnek tartja Spiró György Csirkefej című művét. A színdarab a magyar kormány Publishing Hungary programjának keretében és anyagi támogatásával került a műsortervbe. A három hónapos próbafolyamat során a rendező minden szakmai kívánságát teljesítettük, egyebek között térítésmentes szállást biztosítottunk számára” – írja Havasi, majd hozzáteszi, hogy „egy nappal Spiró művének bemutatója előtt tudomásomra hozták, hogy az előadás rendezője, Gerzsenyi Bea olyan levelet küldött szét az esemény kapcsán, mely Magyarországra, a magyar államra vonatkozóan méltatlan, súlyosan sértő, valótlan megállapításokat tartalmaz. Ráadásul a rágalmazó közleményt az intézet hivatalos programismertetőjének szövegkörnyezetében helyezte el, ami további megtévesztésre alkalmas”.

„…ennek fényében a magyar állam, a magyar adófizetők pénzéből fenntartott Párizsi Magyar Intézet számára a Gerzsenyi Bea által rendezett előadás megtartása nem vállalható fel. Inkorrekt lépésével a rendező olyan helyzetbe manőverezte intézetünket, magát és társulatát, amelyben nem dönthettem másként, mint hogy a bemutatót töröltem az intézet programjából” – zárja sorait Havasi.


 

h i r d e t é s