h i r d e t é s

Az országgyűlés előtt a Club Aliga ügye

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az országgyűlés előtt a Club Aliga ügye

2022. október 30. - 06:29

A balatonvilágosi Club Aligát érintő problémákról is szó volt napirend előtt az Országgyűlésben.

Dúró Dóra (Mi Hazánk) a balatonaligai Club Aliga ügyében még kedden beszélt arról, hogy a parti telkek közül ötöt eladtak „oligarcháknak”, akik nem turisztikai fejlesztést hajtanak végre, hanem saját, magáncélú ingatlant építenek. Az adásvételi szerződésből kifelejtették, hogy a parti sétányt biztosítani kell a tulajdonosoknak – tette hozzá. Felháborítónak és törvénytelennek nevezte a beruházást, mert a kormányrendelet szerint turisztikai célú beruházást kellene végrehajtani.

Elmondta, az építkezés elkezdődött, a leggyorsabban úgy tudna lépni a kormány, hogy ha élne elővásárlási jogával, majd a parti sétány nélkül értékesítené újra a telkeket.

Csepreghy Nándor, az Építési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, megkezdődtek az egyeztetések a beruházó és az önkormányzat között, a beruházó az eredeti terveket megváltoztatta. Közölte, hogy az önkormányzat november 24-ig élhet az elővásárlási jogával.

Azt mondta, garantálni szeretnék – akár az építési szabályozáson, akár a helyi önkormányzat érdekképviseletének megerősítésén keresztül –, hogy csak olyan fejlesztés valósulhat meg ezen a területen, amely egyezik a helyi közösség érdekeivel.

Szerinte három szempontot kell érvényesíteni: a Balaton természeti értékeinek védelmét, azt, hogy a helyi közösség akaratával szemben semmi ne épüljön ott, és maximálisan érvényesítsék a turisztikai célokat. Erről csak az önkormányzat és a beruházó tud egymással tárgyalni – mondta. (MTI)