Az új kecskeméti főrendezőt faggatták
A Katona József Színház főrendezője, Rusznyák Gábor volt a Művész Kávézó „Beszélgessünk mi is” sorozatának vendége.
A 42 éves színházi szakember korábban is rendezett már Kecskeméten darabot, de az idei évtől, mint főrendező vesz részt a társulat munkájában. A Kamaraszínházban már be is mutatták idei első rendezését, a Tótékat, de ő fogja színpadra állítani a Hamletet is. A fiatal rendezőt Komáromi Attila faggatta a színházhoz fűződő viszonyáról és a kecskeméti munkáiról. A beszélgetés természetesen kötetlen volt, a megjelentek kérdéseket is feltehettek a korábban Kolozsváron, Kaposvárott, Miskolcon és a Vígszínházban is. tevékenykedett Rusznyák Gábornak.