h i r d e t é s

Baj van a MÁV-nál, bárki ingyen utazhat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Baj van a MÁV-nál, bárki ingyen utazhat

2016. június 27. - 16:43
0 komment

 

Megállt a MÁV jegykiadó rendszere, sem a pénztárakban, sem pedig a vonatok fedélzetén nem tudnak jegyet adni az utasoknak - írja a Kiskuhír

Fotó: index.hu

Hogy meddig élvezhetjük a MÁV – hosszú idő óta első – igazán utas-barát „szolgáltatását”, sajna nem tudni, a szóvivő szerint már dolgoznak a problémán.

Sem a menetjegypénztárakban, sem pedig a vonatokon nem tud menetjegyet árusítani a MÁV egy eddig meg nem nevezett műszaki probléma miatt. MÁV közeli forrásból a lap úgy tudja, hogy egy bizonyos, Jé Projekt nevű rendszer állt meg, ami országosan felel a számítógépes jegykiszolgálásért.  Lőcsei Virág, a MÁV kommunikációs igazgatója lapunk kérdésére elmondta, még nem lehet tudni, hogy az utasok meddig élvezhetik ezt az áldásos, ám a MÁV szemszögéből áldatlan állapotot.    

- Munkatársaink dolgoznak a hiba elhárításán, igyekszünk mielőbb helyreállítani a rendet – mondja a szóvivő. – Addig megnyugtatok mindenkit, a jegyvizsgálóink nem büntetik meg azokat, akik jegy nélkül kényszerülnek felszállni a vonatra – tette hozzá.

UPDATE

Műszaki okok miatt a MÁV-START állomási jegykiadás szolgáltatása ideiglenesen szünetel.

A jegyértékesítési rendszer hibája miatt a vonatok fedélzetén a jegyvizsgálók adják ki a vasúti menetjegyet, ez esetben pótdíj nélkül. Az utasok az állomási jegykiadó automatákból vásárolhatnak menetjegyet.  

A rendszergazdák már dolgoznak a hiba kijavításán, addig az utasok megértő türelmét kéri a vasúttársaság!  Budapest, 2016. június 27.  MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság - MÁVINFORM 

Címkék: 

 

h i r d e t é s