h i r d e t é s

Bajnoki címvédésre készül Tim Gábor

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Bajnoki címvédésre készül Tim Gábor

2021. március 23. - 16:20

A 2020-as FIA Swift Cup Europe Európa-Kupa bajnoki cím megnyerésével Tim Gábor már a hatodik bajnoki trófeáját gyűjtötte be. A vanyarci születésű pilóta idén a bajnoki cím megvédésére készül.

Az FIA Swift Cup Europe a 2020-as szezonjában Tim Gábor 14 futamból hetet megnyert és szinte az összes futamon dobogóra állt. Végül a záró hétvégén, a hazai versenyén a Hungaroringen biztosította be az Európa-Kupa bajnoki címet. Ezzel már a hatodik bajnoki trófeáját vehette át.

"A tél folyamán természetesen agyaltunk, hogyan tudnánk feljebb lépni, de hamar beláttuk, nincsen olyan támogatói hátterünk, hogy ebben komolyan hihessünk. A pandémia kellős közepén a legtöbb cég nemhogy reklámozni, támogatni nem tud, életben kell maradniuk. Sokszor a csodára vársz, egyszer megcsörren a telefon, de persze erre nem lehet építeni. Hamar meghoztuk a döntést, maradunk az FIA Swift Cup Europe bajnokságban, mely szerintem jelenleg a legjobb márkakupa Európa ezen régiójában!" - foglalta össze Tim a téli történéseket.

A 2021-es szezonban a sorozat több helyszínre látogat el, Ausztriában, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon is összecsapnak a pilóták. Nemcsak a versenyek száma nő, egyre többen érkeznek a bajnokságba, ami komoly kihívást jelent majd.

"Figyeltük a közösségi médiát és láttuk, hogy 2021-ben még erősebb lesz a mezőny. Ez komoly motiváció. Tavaly főként az osztrák pilótákkal viaskodtam, de 2021-ben szerintem olyan visszatérő magyar pilóták is lesznek, akik komoly kihívást jelentenek majd. Ez jó. Ugyan nem állunk jól, ami a támogatói hátteret jelenti, de bízunk benne, hogy ott leszünk a rajtrácson április 15-17-én a Hungaroringen, és ha a pandémiás szorítás csökken a cégeken, akkor újabb támogatók állnak mögénk, vagy térnek vissza hozzánk év közben! - bizakodott Tim Gábor.

Tim a tavalyi bajnok autójával versenyezne idén is, a GFS Racing Team technikai segítségével és a Full Auto SE színeiben. A legtöbb verseny a jelek szerint - főleg az év első felében - zárt kapuk mögött lesznek megrendezve, de ahogy tavaly, idén is élő online közvetítésben lehet majd követni az eseményeket.

A 2021-es Swift Cup Europe versenynaptára:

Hungaroring (HUN) 2021 április 15-17.

Red Bull Ring (AT) 2021 május 21-23.

Salzburgring (AT) 2021 június 11-13.

Poznan (PL) 2021 július 2-4.

Slovakiaring (SK) 2021 augusztus 13-15.

Brno (CZ) 2021 szeptember 3-5.