h i r d e t é s

Balog Zoltán ma reggel a mentősöknek ígért

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Balog Zoltán ma reggel a mentősöknek ígért

2017. szeptember 11. - 08:02

Az emberminiszter szerint a mentőszolgálat helyzete nemzetstratégiai kérdés, el is kezdett teljesítményjelenti és ígérgetni.

MTI Fotó: Marjai János

Az Országos Mentőszolgálat helyzete nemzetstratégai kérdés, és a mentődolgozókat jobban meg kell becsülni - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Balog Zoltán közölte: a mentőszolgálat fejlesztésének egyik legfontosabb szegmense a gépjárművek cseréje, 2008 és 2010 között egy darabot sem szerzett be az akkori kormány, míg a mostani már 500-at vásárolt. Ezt újabb 193 darabbal egészítik ki a jövő év elején. A jogszabály 13 évben maximálja a mentőautók átlagéletkorát, a kormány ezt szeretné levinni 10, majd 8 évre - tette hozzá. 

Balog Zoltán megemlítette, hogy a kormányváltás óta 30 új mentőállomás épült, és 97-et újítottak fel.

Jövőre 10 százalékkal (ezzel együtt az elmúlt években összesen 67 százalékkal) nő a mentők bére - mondta a miniszter. (MTI)