h i r d e t é s

Balog Zoltán szerda délelőtt visszaadta a mandátumát, elhagyja az Országgyűlést

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Balog Zoltán szerda délelőtt visszaadta a mandátumát, elhagyja az Országgyűlést

2018. október 17. - 11:51

Balog Zoltán beadja azt a levelet, amely arról szól, hogy visszaadja a parlamenti mandátumát.

 

Forrás: MTI

Ezt az ATV Start című műsorban jelentette be ma reggel a volt humánerőforrás-miniszter.

Balog Zoltán ezzel beváltja ígéretét, amelyet a szeptemberi, velencei frakcióülésen tett. Egyúttal ez az első nap, hogy hivatalosan is az egyháza, Magyarországi Református Egyház lelkipásztoraként dolgozik főállásban. Nem teljesen vonul ki a közéletből – mondta a volt fideszes képviselő –, de 1989 óta tagja annak, és egy szakasz lezárása után érdemes valami újat kezdeni, és mint mondta, onnan talán a múlt is másképpen látszik. Elárulta azt is, hogy súlyos betegsége volt.

Balog Zoltán a Polgári Magyarországért Alapítvány vezetője, és miniszterelnöki romaügyi biztosként is dolgozik tovább. Elképzelhető, hogy „brüsszeli küldetést” kap, a politikai network-építés és a Fidesz sokrétű szövetségesi körének az erősítése lesz a feladata az Európai Néppártban, főleg a Sargentini-jelentés elfogadása után... (168ora.hu)