h i r d e t é s

Balog Zoltánnak sok volt a migránsozás – utólag elismerte

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Balog Zoltánnak sok volt a migránsozás – utólag elismerte

2018. október 30. - 12:19

Nekem is gyakran sok volt értelmiségiként a migrációs kommunikáció a választási kampány hevében – mondta a Szemlélek blognak adott interjújában Balog Zoltán volt emberi erőforrás miniszter.

MTI Fotó: Kovács Attila

„Felmértem a lehetőségeimet a jelenlegi kormányzati konstrukcióban, s arra jutottam, hogy ebben a struktúrában nem tudnám jobban végezni ezt a feladatot”

- ezzel indokolta a Szemlélek blognak adott interjújában Balog Zoltán, hogy miért nem vállalta hat év után egy következő ciklusra is az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetését.

A volt miniszter ugyanakkor úgy véli, „minden olyan területet, amely rám volt bízva, jobb állapotban adtam tovább, mint ahogy átvettem, de messze nem vittem végig mindazt, amit el szerettem volna érni”. A választás előtt viszont leült Orbán Viktorral a folytatásról beszélni, mert úgy érezte, egy ilyen hatalmas minisztériummal nincs is esélye a színvonalas munkára. Orbán Viktor azonban ragaszkodott a struktúrához, mert „ezzel már megnyertek két választást”.

Balog Zoltán több esetben is – utólag – távolságot tartott az interjú folyamán a kormányzati kommunikációtól. Szerinte „néha még az újságírók is felfigyeltek rá, hogy például a migrációval, a kerítéssel kapcsolatban cizelláltabb álláspontot képviseltem, mint a kormányzati kommunikáció”.

„Őszintén megmondom, megrettentem. Kerítést fogunk építeni, hát hogy? Komoly, éjszakáig menő vita volt a kormányülésen, ahol a keresztény erkölcsi kérdés is felmerült”

- mondta például a határzárral kapcsolatban.

Igaz, az eredmények meggyőzték: „Azóta nekem is változott az álláspontom. Ma már sokkal kevésbé érzem megdöbbentőnek. Kell a kerítés. De azért nem volt olyan alkalom a választási kampányban, hogy ne mondtam volna el: mi nem migránsokat gyűlölünk, hanem a migrációra mondunk nemet”.

Arról is beszélt, értelmiségiként gyakran sok volt neki a migránsozás a kampányban, de „élet-halál küzdelemnek” tekintette azt, hogy mi alapján fognak dönteni az emberek. „Helyesnek gondoltam mindent elkövetni azért, hogy annak alapján döntsenek mellettünk 2018-ban az emberek, hogy mi vagyunk képesek egyértelműen és határozottan a migráció negatív hatásaitól megvédeni Magyarországot” - fogalmazott.

Balog részletesen mesélt a tavaszi választási kampányról is. „A 2018-as választási kampányban ellenzék és kormánypárt azt az élet-halál meccset vívták, hogy mi lesz a döntő kérdés a végén. Nem ötféle dolog miatt fog dönteni az ember így, úgy vagy amúgy, hanem egyféle dolog miatt. Ez az egyféle dolog a másik oldalon alighanem a korrupció volt, a kormány részéről pedig a migráció” - fogalmazott.

Meglepő őszinteséggel mondta el azt is, miért csak és kizárólag ez volt a téma: 

„úgy gondolom, a vidéki választók mobilizálását a családpolitikával, a gazdasági növekedéssel, a munkanélküliség csökkentésével nem lehetett volna olyan módon elérni, mint amikor azt mondjuk, hogy veszélyben van a következő generáció, a gyermekeidnek, az unokáidnak az élete. Évtizedes távlatban ez valóságos veszély, ezt sulykoltuk, fel is fogták az emberek”.

Ezzel ő nem feltétlenül értett egyet, de „így működik a politikai kommunikáció, amit élesen megkülönböztetnék azoktól az értelmiségi vitáktól, amiket egyébként én is a magam köreiben, például protestáns fórumokon folytattam”.

Az interjúban Balog hosszan kritizálja a szerinte a tevékenységéről több esetben manipulatívan beszámoló sajtót is: „említhetném például a putnoki uszoda alapkőletételének az esetét, mikor esőben tornáztak a gyerekek, felém meg odaraktak egy esernyőt. Állítólag mindenki tüdőgyulladást kapott, a valóság viszont úgy nézett ki, hogy a gyerekek sírva könyörögtek, hadd tornázzanak esőben is, mert ők ezt betanulták. Mindössze három mondatos beszédem volt, hogy utána tudjanak hazamenni. Ezt még évek múlva is az embertelenségem bizonyítékaként tálalták”.

Egy érdekes beismerés a Fidesz, a kormányzat belső viszonyairól: 

„Létezik ugyanis egy olyan értelmezés, amely szerint bárki, aki eltér a kommunikáció fő irányától, az biztos valamilyen ellenfélnek a képviselője”.

Ennek azonban oka van Balog Zoltán szerint, mégpedig abból a nemzetközi nyomásból ered, amelybe „bekerült Magyarország, és amelyben egyszerre vannak nagyon komoly esélyeink, de nagyon sebezhetőek is vagyunk”. Végül arról is beszélt a volt miniszter, szerinte mibe nem kellene beleszólnia a politikának: 

„Megmondom őszintén, ha egyházi ember lennék – most már az vagyok –, engem zavarna, ha a politikusok mondanák meg helyettünk, mi a kereszténység. Hát hogy jönnének ehhez?”

Sőt, utólag „azt kicsit sértőnek is érzi”, hogy „az egyházak csöndben vannak, hallgatnak, és akkor a politikusok kiállnak és kardot csörtetnek, hogy majd mi megvédjük a keresztény hitet”.

nepszava.hu