Barabás: borzalmas pofont kapott a Fidelitas elnöke

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Barabás: borzalmas pofont kapott a Fidelitas elnöke

2015. március 21. - 11:42
0 komment

Az a borzalmas, hogy a Fidelitas nemrég megválasztott elnöke elő áll ezzel a borzalmas ötlettel, a kommunizmus legsötétebb korát idézve, és arra biztatja az embereket, hogy jelentsék fel azokat, akik élnek a demokratikus jogaikkal, és tiltakoznak – ezt Barabás Richárd mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A videót ide kattintva nézheti meg >>>

A PM ifjúsági tagozatának elnöke szerint a legfontosabb dolog ebben a történetben, hogy a „provokátorfigyelő” úgy, ahogy van törvénytelen. A politikus elmondta: amihez nem járulnak hozzá az érintettek, azt semmilyen formában nem kezelheti egy harmadik fél. Hozzátette: ez oda vezet, hogy az emberek félelemből és irigységből elkezdik egymást feljelentgetni. Attól akarják eltántorítani az embereket, hogy felvállalják a véleményüket - fogalmazott.

Barabás Richárd kijelentette: ez egy borzalmas pofon, amit a Fidelitas elnöke kapott. A PM önkormányzati képviselője hangsúlyozta: az is furcsa, hogy a Fidesz kiáll emellett a gonosz javaslat mellett, valószínűleg ennek az az oka, hogy a kormánypárt találta ki ezt az egészet. A politikus elmondta: újabb ellenségképeket akarnak gyártani, mindig ezt csinálják, ha csökken a népszerűség. Hozzátette: ez a történet nagyon sötét mélységekbe vezet, akár odáig is eljuthatunk, hogy a feljelentett provokátorokat egyszer csak a rendőrök fogják elvinni.

 

atv.hu