h i r d e t é s

Bayer polgári engedetlenségről hablatyol

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Bayer polgári engedetlenségről hablatyol

2019. január 21. - 14:56

Manapság kormánybarát körökben, a habzó szájú, uszító propagandistákat divatos publicista jelzővel illetni. Márpedig Bayer Zsolt esetében a legritkább esetben sem jut eszünkbe az, hogy a művelt író, újságíró, vagy épp az, hogy publicista lenne. A kocsis sokkal inkább. Kártékony hatása, amivel olvasóit hergeli a szakma szégyenévé tette személyét.

Bayer Zsolt - Forrás: demokrata.hu

Sűrű, perekben gazdag időszakát éli mocskos szájú hősünk, az állami pénzekért meg kell ugye dolgozni. És ha a kormány ezt várja, akkor nem számít, hogy egy élete hajnalán öntudatára ébredt diákról, vagy az ellenzék politikusáról van szó.

Bírósági határozat született, mely értelmében Bayer blogbejegyzésében fogalmazott Hadházy Ákost sértő kifejezéseiért bocsánatot kell kérnie nyilvánosan.

A publicistának a perköltségen túl 300 ezer forintot kell megfizetnie a politikusnak, és levélben is bocsánatot kell kérnie tőle, amit 30 napon át elérhetővé kell tennie a blogján.

Bayer fizet – ötforintosokban tervezi ezt megtenni –, de a korábbi hírek szerint nem kér bocsánatot. Hadházy erre azt mondta, végrehajtót fogad, ha a bocsánatkérés nem történik meg.

A Bayer show vasárnap esti műsorában a műsorvezető azt mondta, a bocsánatkérést megírta, de polgári engedetlenséget fog alkalmazni. Az iratot letétbe helyezi egy közjegyzőnél, és addig nem hozza nyilvánosságra, ameddig az országgyűlési képviselő nem kár bocsánatot Orbán Viktor miniszterelnöktől, és nem határolódik el az O1G logótól, ami az ellenzéki politikusok és az őt táboruknak a közösségteremtő emblémájává vált. /hvg/

Lényegében Bayer a maga sajátos virágnyelvén azt mondta, hogy szarik a bíróság döntésére. Megközelítőleg a stílus is stimmel, bár még mindig finomkodónak tűnik.

Ezzel pedig nem Hadházynak tart be. A bírósági döntés megszületett. Hadházynak adott igazat. Az ő érdeke érvényesült. Minden más csak a jog által előírt kötelezettségek.

Hogy az O1G logóért kinek kell bocsánatot kérnie és kell-e egyáltalán, e tekintetben tök mellékes. Csupán a bayeri időhúzás (rizsa!) kelléke ez esetben.

Különös gondolat polgári engedetlenségről beszélni egy párttagkönyv birtokában. Pláne, ha az a párttagkönyv az aktuális kormányzaté. Ilyen körülmények közt nagyon könnyű engedetlennek lenni. „A főnök úgy is megvéd”, olvashatjuk ki Bayer flegma mosolyából. Mondhatnánk úgy is, nonszensz.