h i r d e t é s

Behajtani tilos táblával zárta le az utat a Suzuki az ellenzéki képviselők előtt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Behajtani tilos táblával zárta le az utat a Suzuki az ellenzéki képviselők előtt

2019. február 18. - 18:05

 

Az ellenzéki képviselők a hétfői parlamenti kivonulás után egy MTVA székházához mentek, aztán Esztergom, a Suzuki-gyár felé vették az irányt, azt állítva, a legdurvább jogsértést a cég követte el a magyar munkavállalók ellen, amikor a vezetése azonnal kirúgta még csak alakuló szakszervezet leendő titkárát. - írja a 168ora.hu.

Forrás: Szabó Tímea/Facebook

A lap értesülése szerint a tiltakozó akcióra a cég egyrészt egy közleménnyel reagált, amely szerint nem emelik a túlórák számát, másrészt a biztonságijai behajtani tilos táblával zárták el az utat az érkező ellenzéki képviselők előtt.

Úgy tűnik azonban, hogy a politikusokat ez nem igazán érdekli, a párbeszédes Szabó Tímea Facebook-oldalán megjelent bejegyzésben legalábbis az áll, hogy így is, úgy is bemennek.

A sajtótájékoztatón többek között Varju László (DK), ellenzéki képviselő is felszólalt, aki közölte, hogy mivel Orbán Viktor nem jelent meg a Parlamentben, ezért egyik ellenzéki képviselő sem vesz részt az ülésnapon, helyette az esztergomi Suzuki gyárba látogatnak

- számol be az index.hu.

168ora.hu


 

h i r d e t é s