h i r d e t é s

Rogán Antal kezd belezavarodni az ingatlanügyébe

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rogán Antal kezd belezavarodni az ingatlanügyébe

2015. április 07. - 09:18
1 komment

Tovább bonyolodik Rogán Antal ingatlanügye. Annyira, hogy a jelek szerint már maga Rogán Antal sem érti az egész sztorit.

rogan-antal-kezd-belezavarodni-az-ingatlanugyebe

  • Március 21-én jutott eszébe, hogy nem is csak felerészt övé a lakása.
  • Aztán kiderült, hogy a nejének is van egy fél lakása a Pasa parkban.
  • Most azt állítja, hogy a család gyarapodása miatt kellett két lakás, amiket összenyitottak.
  • Ha ez valóban így volna, az igazi építészeti bravúr lenne.
  • A két lakás nem ugyanazon az emeleten, de még csak nem is ugyanabban az épületrészben van.
  • Bónusz: kiderül, hogy a Pasa park jószerivel a belvárosi vezetés lakótelepe.

Legalábbis erre utal, hogy Rogán szerint második gyermeke születése miatt vettek “még két szobát”, amit össze akartak nyitni a már meglévő lakásával – azzal, amiről egészen március 21-ig azt írta vagyonbevallásában, hogy csak felerészben az övé.

A másik lakás 52 százalékban neje, Rogán Gaál Cecília tulajdona. A maradék 48 százalék azé a Deák Annamáriáé, aki Rogán helyettesének, Puskás Andrásnak a neje.

Rogán állításával a két lakás összenyitásáról van némi probléma. Ha valóban összenyitották volna, az igazi építészeti bravúr lenne.

Az egyik lakás a B. lépcsőház 1. emeletén, a másik a C. lépcsőház 3. emeletén van.

Közben a tulajdoni lapokból megtudtam, hogy a Pasa parkban Deák Annamáriának nemcsak Rogánnéval, hanem férjével is van egy közös lakása. A tulajdoni lap alapján a 141 négyzetméteres lakásnak felerészben tulajdonosai.

Összegezzünk. A Pasa Parkban:

  • Rogán Antalnak van egy 149 négyzetméteres lakása.
  • Neje, Rogán Gaál Cecília egy 141 négyzetméteres lakás 52 százalékát birtokolja.
  • Rogánné lakásának 48 százaléka Deák Annamáriáé.
  • Neki férjével, Rogán helyettesével, Puskás Andrással is van egy közös tulajdonú, 141 négyzetméteres lakása.

Szombaton Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke újabb sajtótájékoztatón szólította fel Rogánt, hogy még a választások előtt számoljon el vagyongyarapodásával a választópolgároknak.

 

444.hu (Fotó: atv.hu)

1 komment