A szakszervezettel folytatott tárgyaláson Lázár János azt mondta, nem a járási kormányhivatalok munkatársaival juttatják el a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat – értesült az atv.hu.
A járási kormányhivatalokon keresztül nem biztosítható a kormány által a nyugdíjasoknak juttatandó Erzsébet utalványok kézbesítése - jelentette ki a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Egy borsodi faluban élő tizenhat éves cigány lány szerelmes lesz, kislánya születik, abbahagyja az iskolát, lesz egy fia is, majd szakít a párjával, és egyedül neveli tovább a gyerekeket. Ez volt az indulás - írja a divany.hu.
A legszebb politikusi miniinterjúk egyike született ma meg: a HírTV kérdezte Tállai Andrást, az adóügyekért felelős államtitkárt, a NAV vezetőjét arról, hogy jön ki a tízezer forintos karácsonyi Erzsébet-utalvány darabja 15 ezerre az államnak.
Magyarországon 2010 után fordulat következett be az egészségügy finanszírozásában és számos területen javultak a mutatók, ezt támasztja alá az OECD nemrég megjelent Egészségügyi Körkép elnevezésű éves jelentése is - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
Semmilyen fennakadást nem okoz az ügyintézésben és semmilyen hátránnyal nem jár a járási és kormányhivatalok dolgozóinak a nyugdíjasoknak szánt karácsonyi utalványok kézbesítése – mondta Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár szombaton az MTI-nek.
Áder János köztársasági elnök pénteken megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosítását, amely magában foglalja a gyógyszerforgalmazásról szóló jogszabály változtatását is.
Levetetné a 444.hu-ról Tiborcz István ügyvédje a Hír TV felvételét, amelyben azt kérdezték tőle, miért ő fizette be a turai kastélyt, a Városligeti fasoron álló Spitz-villát és a József nádor téri Postabank-székházat megszerző cégcsoport anyacégének bejegyzési illetékét.