Akinek nincs gyermeke vagy pedagógus rokona, talán nem is sejti, hogy a kormány pár év alatt mennyire durván széttrollkodta a magyar oktatási rendszert. A legkeményebbek mindig a hiteles, személyes beszámolók.
Múlt héten bedurrantotta kvótaellenes kampányának legújabb fegyverét a Fidesz. A párt vezetői járják az országot, és tájékoztatják az embereket a menekültek befogadásának veszélyeiről. Érdekesség, hogy a lakossági fórumokon csak a párt tagjai és szimpatizánsai vehetnek részt.
A Bibó Szakkollégium a Kádár-rendszer bomladozásának terméke: a 80-as években a jogi egyetemen kialakult egy független műhely – a közgázos Rajk Szakkollégium nyomán -, ahol a diákok néhány tanár vezetésével viszonylagos függetlenségben tanulhattak. A Bibó Szakkollégium tagjai közül tízen a Fidesz alapítói voltak, később mások is csatlakoztak a szakkollégisták közül a párthoz. A bibósokat egyébként számos rokoni szál is összekapcsolja.
Életmentő defibrillátor készüléket helyezett el a MÁV – a győri és a hegyeshalmi után – a kecskeméti vasútállomáson is, a DB Schenker Rail Hungária Kft. támogatásával. Az eszközt a helyszínen ünnepélyes keretek között mutatták be.
Úgy adtak el Schmidt Mária családi cégének állami tulajdonban lévő részvényeket, hogy semmilyen verseny nem volt: nem vitték tőzsdére, mint az állami OTP-részvényeket, de a cég többi részvényese sem tehetett ajánlatot. A Terror Házának főigazgatója, leendő kormánybiztos ráadásul azt a részvénycsomagot vehette meg kizárólagosan, amit a hvg.hu információi szerint az állam még a magánnyugdíj-pénztári vagyonnal szerzett meg.
Az elmúlt hónapokban több kérdésben is alkuhelyzetbe kényszerült a kormány, miután tavasszal elvesztette kétharmados többségét. Azóta 27 olyan eset volt, amikor egy javaslat elfogadásához kétharmadra volt szükség, ebből húsz alkalommal sietett az ellenzék a kormány segítségére.
A szocialisták a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a terrorizmus népszerűsítését, a terrorista csoportba toborzást és a terrorista csoportban való részvételt is büntetné - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A Párbeszéd Magyarországért hivatali visszaélés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz a Fővárosi Főügyészségen ismeretlen tettes ellen, miután Kövér László házelnök határozatlan időre kitiltotta az Országházból az RTL Klubot - közölte sajtótájékoztatóján Szabó Tímea, a PM társelnöke.
Bár az Európai Parlament már másfél hónapja döntött Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről, a Központi Nyomozó Főügyészség azóta sem hallgatta ki a kémgyanúba keveredett politikust – írja az Index.
Európát megtámadták, további fenyegetésének van kitéve, mára a biztonság vált a legfontosabb tényezővé Európában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Szucsou városban, a Kína és a közép- és kelet-európai államok csúcstalálkozóján elhangzott beszédében.
Évekig hiába várt egy szegedi szobafestő arra, hogy végre elvégezzék az utcájában a kátyúzást, végül a kezébe vette a dolgot, és fiaival 20 liter gázolajból és több köbméter hulladék aszfaltból megoldotta a problémát.
Ahogy korábban Lázár János, most minisztertársa, Szijjártó Péter is igyekezett kikerülni a választ az MSZP-s Mesterházy Attila kérdésére, miszerint tárcája államtitkárainak, illetve helyettes államtitkárainak érdekeltségei kaptak-e állami vagy uniós támogatást. A különbség, hogy Lázár azóta mégis válaszolt.
Az ember, aki a körülmények szerencsétlen összjátékának eredményeként Magyarország miniszterelnöke lehetett, a Magyar Időknek beszélt annak apropóján, hogy az ellenzéki pártok korrupcióról szóló vitanapot kezdeményeztek a parlamentben.
Néhány nappal azután, hogy a magyar kormánypártok nem akartak foglalkozni a gyermekéhezéssel, mert az szerintük csak baloldali kampánytéma, és csak ott maradnak éhesek a gyerekek, ahol felelőtlenek a szülők, az Európai Unió intézményei napirendre veszik a gyermekszegénység kérdését.
A kínáltnál végül valamivel többet, kereken százmillió forintot kapott az Origo információi szerint az MSZP alapítványa a Népszabadság Zrt.-ben meglévő 27,69 százalékos tulajdonrészéért. A vételár egyelőre még mind megvan, és az alapítvány kuratóriuma dönt a pénz felhasználásáról. Úgy tudni, a nehéz helyzetben lévő Népszavát segítenék a szocialisták a pénzből a Geomédia kiadón keresztül.
Az első fokon kiszabott 7 és fél éves börtönbüntetést másfél évvel hosszabbította meg a bíróság annak a férfinak az ügyében, aki tavaly augusztusban nemi erőszakot követett el az ELTE Tanító- és Óvónőképző Karának fonyódligeti gólyatáborában, mondta az Indexnek Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője.