
Az Országgyűlés elnöke szerint Európa "krízisponton van", de ez csak másodlagosan migrációs válság, elsődlegesen egy mély szellemi, erkölcsi és ebből fakadó politikai válság.
megtekintés

Orbán Viktort a múlt héten levélben kérték fel az európai pártcsaládok vezetői, hogy Magyarország támogassa az Európai Bizottság javaslatát az Európába érkező menekültekkel kapcsolatos felelősség megosztásáról és egy állandó menekültügyi rendszer felállításáról, de a kormányfő ezt a levelet "eltitkolta" - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Molnár Csaba.
megtekintés

Töredezik a visegrádi egységfront. Van esély a belügyminiszeri csúcson a megállapodásra ma a kvótarendszerről, még ha egyes országok, így Magyarország nélkül is.
megtekintés

Röszkéről reggelre elvitték a gyűjtőponton lévő, regisztrációra váró sokezer menekültet - most kiderült hova: több száz kilométerre, Szentgotthárdra, közvetlenül az osztrák határ mellé.
megtekintés

A 168 Óra újságírója bejutott a röszkei Hangár 1-es számú bázisra, ahová az illegális határátlépőket szállítják a röszkei gyűjtőpontról, a sajtó képviselőit ide nem engedik be.
megtekintés

A hidegháború, illetve az amerikaiak taszári jelenléte óta nem látott katonai mozgásokkal szembesülhetnek ezekben a hetekben-hónapokban Magyarországon az emberek.
megtekintés

Íme, az első Szanyi-kormány, Szanyi Tibor tálalásában. És akkor lehet újragondolni a be-, pontosabban kivándorlással kapcsolatos álláspontokat.
megtekintés

Az LMP vasárnap 24 pontból álló javaslatcsomagot mutatott be a menekülthelyzet javítására, amelyek egyebek mellett lehetővé tennék, hogy válsághelyzet esetén nyomkövető berendezéssel figyeljék meg azokat a menedékkérőket, akiknek egy hónap alatt nem sikerült lefolytatni a menekültügyi eljárását.
megtekintés

Interjút adott a magyar kormányfő a Bild című német lapnak - Orbán Viktor azt mondta, a migránsokat az embercsempészek és az uniós politikusok becsapják, mert jobb életet ígérnek nekik.
megtekintés

Az Új Magyar Köztársaság Egyesület ügyvivője szerint ennél még a népszavazásnak is több esélye van.
megtekintés

Vasárnap délután 5 órakor a Civil Összefogás Fóruma tüntetést tartott a Páva utcában, tiltakozván a Magyar Narancs legutóbbi címlapja ellen.
megtekintés

A NOL.hu-n nemrég megjelent egy cikk a decsi önkormányzat feloszlatásával a novemberi előrehozott önkormányzati választással kapcsolatban.
megtekintés

Eddig sem volt titok, hogy a Századvég nem éppen a politikai pártatlanságáról és hitelességéről híres, de a kutatóintézetnek most sikerült minden létező határt átlépnie.
megtekintés

A német kormány 2015. szeptember 13-án bejelentett intézkedéseire tekintettel az országos rendőrfőkapitány riadót rendelt el.
megtekintés

A párhuzamos társadalmak kialakulásának veszélyéről beszélt az m1 hétfő reggeli műsorában a KDNP frakcióvezetője, hangsúlyozva, hogy megbukott a bevándorlók teljesen integráló multikulturális társadalom liberális álma.
megtekintés

Csak Vasárnap Csongrág megyében 5683 illegális bevándorlóval - köztük 931 gyermekkel - intézkedtek a rendőrök, míg Bács-Kiskunban pedig 72 embert fogtak el.
megtekintés

Alig pár ezer embert mozgatott meg összesen a DK és az Együtt kormányellenes demonstrációja.
megtekintés

Erdős Virág versét megkönnyezte, a Kistehén zenekar slágergyanús dalának társadalomérzékeny hangvételét kimagaslóan fülbemászónak találta.
megtekintés

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke mondott beszédet a Demokratikus Koalíció tüntetésén, a Miattad, de nem nélküled címmel rendezett nagygyűlésen.
megtekintés

Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely meghatározza a méltányolható lakásigényt, valamint, hogy mekkora lakásbérleti vagy lakáshasználati díjat lehet figyelembe venni az adósságrendezési eljárásban.
megtekintés

Kerítésépítési gyorstalpalóval indították a szerb határra vezényelt katonáknak a bevetést, de a frissen szerzett szaktudást csak nehezen tudták a gyakorlatban is hasznosítani.
megtekintés

Mi történik Röszkénél?
megtekintés

Garancsi István cége újíthatja fel az úszöszövetség leendő központját.
megtekintés

A vasarnapihirek.hu újságírója beszél egy rendőrrel.
megtekintés

Vastagbőr: Egy picit azért sajnálom őket, ülnek a 80 milliárdos pénzesbödönben, fullba tolják a hamisítás, manipuláció, rosszindulat, elfogultság, propaganda, pártseggnyelés valami egészen egyedi és különleges egyvelegét (hungarikum?), tök feleslegesen.
megtekintés

Szombat este több száz migráns indult el a síneken Röszkénél.
megtekintés

Lemondásának körülményeiről is beszélt Hende Csaba Szombathelyen szombaton este a Polgári esték elnevezésű civil rendezvényen.
megtekintés

1948 óta zajlanak próbálkozások Magyarország elszigetelésére, de sem az aknazárnak, sem a jelzőrendszernek nem lett jó vége.
megtekintés

Az Országgyűlés elnöke szerint Európa "krízisponton van", de ez csak másodlagosan migrációs válság, elsődlegesen egy mély szellemi, erkölcsi és ebből fakadó politikai válság.
megtekintés

Két riporteri kérdés és miniszteri válasz az elmúlt napokból, menekültügyben – vicces és hátborzongató.
megtekintés

Kiborultak a Röszkén szolgáló rendőrök, még csak enni és inni sem kapnak - mondta az Indexnek érhető módon név nélkül nyilatkozó, Röszkén szolgálatot teljesítő rendőr, miután elolvasta, hogy az ORFK szerint naponta 5000 kalóriát tartalmazó ételt kapnak a déli határszakaszhoz vezényelt rendőrök.
megtekintés

A CÖF a Magyar Narancs szerkesztősége elé szervez tüntetés, a lap "Hitler-bajuszos Orbán" címlapja miatt.
megtekintés

Kósa Lajos korábban sem ment a szomszédba, ha meghökkentő nyilatkozatot kellett tennie, de most aztán akkorát tódított, aminek a valóságalapját nagyítóval kell keresni.
megtekintés

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy ne adóztassa meg a menekültek befogadását, vagyis ne kelljen idegenforgalmi adót fizetni utánuk - mondta Kakuk György, a párt elnökségi tagja szombaton telefonon, miután a témában sajtótájékoztatót tartott.
megtekintés

Elkezdték a kerítés hiányzó szakaszának építését a szerb-magyar határon a Horgos-Szeged vasútvonal mentén, ahol a rendőrök mellett már AK-47-es gépkarabélyt viselő katonák is posztolnak.
megtekintés