
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) az idei első félévben kétmilliárd forintot költött a bevándorlók ellátására és egészségügyi vizsgálatokra, ez duplája a tavalyi költségeknek - mondta a hivatal főigazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornának.
megtekintés

Ujhelyi István alelnök nyílt levele.
megtekintés
Sormáson vasárnap egyeztetett a falu egyik civil szervezete és Bosnyák András, Martonfa polgármestere a két településnél felállítandó menekülttáborok elleni tiltakozás összehangolásáról.
megtekintés

Az állami tévének műsorokat beszállító cégek 5 és 25 százalék közötti haszonkulccsal dolgozhatnak, a tiszta haszon mértéke nagyon sok költségtényezőtől, nem utolsósorban a költségek könyveléstechnikájától is függ – mondták a lapunk által megkérdezett gyártási szakemberek.
megtekintés

Közös megmozdulásokkal együtt lépnek fel a jövőben a menekülteket ideiglenesen befogadó állomások megépítése ellen a Zala megyei Sormás és a baranyai Martonfa képviselői, tudósít az MTI a két település megállapodásáról.
megtekintés

Andy Vajna egész életét végigkísérik az offshore adóelkerülés illegális formái.
megtekintés

Nehezen megszerezhető menekültstátusz, jogi akadályok, lakhatási és munkavállalási nehézségek, hiányzó tolmácsok, akadozó bürokrácia: csak néhány azok közül a problémák közül, amelyekkel a Magyarországra érkező migránsok szembesülnek.
megtekintés

Állítólag teljesen szabályosan tagadta meg a felszállást egyik utasának az a buszsofőr, aki nem volt hajlandó jegyet adni egy Ötvöskónyiban lakó idős nőnek.
megtekintés

857 millió forintos beruházással épül az a kisvasút Felcsúton, ami Orbán Viktor háza elől indul majd.
megtekintés

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány nemhogy segítené, hanem egyenesen gátolja az új munkahelyek létrejöttét, ezzel pedig hosszútávú károkat okoz az országnak.
megtekintés

Érdekes eszközzel és módszerrel üzent legfőbb riválisának a Jobbik elnöke.
megtekintés

Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Schiffer András, az LMP társelnöke részvételével, Hogyan tovább, Magyarország? címmel tartottak pódiumbeszélgetést a III. Ökopolisz Nyári Akadémián szombaton Felsőtárkányban.
megtekintés

Sok éve zavarja a helyieket, hogy a Hungaroring túl hangos, a sok autó- és motorverseny miatt folyton megy a zúgás.
megtekintés

Jelenleg nyolc kaszinó működhet az országban
megtekintés

Itt kezdődik a kerítés a puszta közepében.
megtekintés

A BKV egyik legfoglalkoztatottabb ügyvédjének cégétől rendelt földgázt Pestszentlőrinc önkormányzata.
megtekintés

Az MSZP vagyonosodási vizsgálatot sürget Andy Vajna, filmügyi kormánybiztos ellen, akit a szocialisták "Magyarország legkártékonyabb gazdasági vándorlójának" tartanak.
megtekintés

Tavaly több mint 60 ezer diák bukott meg a magyar közoktatásban és kényszerült pótvizsgára.
megtekintés

Bár a kormány két évvel ezelőtt megtiltotta, a Lázár János vezette Miniszterelnökségen tavaly is közpénzből fizették ki a dolgozók a számlavezetési díját.
megtekintés

A Szegedi Nyomozó Ügyészség pénteken egy újabb embert hallgatott ki gyanúsítottként a szegedi diáklány bántalmazásával kapcsolatban, közölte szombaton a Csongrád Megyei Főügyészség.
megtekintés

Norvégiába és Németországba szeretnének eljutni azok a szír családok, akikkel együtt utaztunk a vonaton,
megtekintés

Egy asszony három éve nem tud bejelentkezni a Debrecenben vásárolt lakásába, mert szerinte a polgármesteri hivatal szabálytalanul adta ki az engedélyeket az építési vállalkozónak.
megtekintés

Orbán Viktor „hadseregében” minden miniszter és államtitkár csak katona.
megtekintés

A NAV pénzügyőrei megint védett állatfajok csontjait tartalmazó postacsomagokat találtak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután felmerült a gyanú, hogy a bennük található ajándékok behozatala engedélyköteles.
megtekintés

A Közgép a Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordult miután a Közbeszerzési Döntőbizottság három évre kizárta a céget minden közbeszerzési eljárásból - ha itt sem járnak sikerrel, akkor európai fórumokra viszik az ügyet.
megtekintés

Mert elosztogatott négy Sziget-jegyet, pedig közéjük is lövethetett volna.
megtekintés

Inkább kifizeti az útjait, csak ne kelljen megmondani, hol és mikor járt.
megtekintés

Szigorítottak a horgászatot szabályozó rendeleten.
megtekintés

Eredményt hirdettek több, Budapest olimpiai pályázatával összefüggő közbeszerzési eljárásban.
megtekintés

Nem lehet érdemi átalakítást kezdeni addig a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), amíg nem tárták fel az előző vezetés alatt zajló folyamatokat - állítja Vágó Gábor.
megtekintés

A Miniszterelnökség azt sem teszi közzé, hova utazik Lázár János miniszterként.
megtekintés

Közúti és vasúti fejlesztések is vannak a listán, a felsorolás a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
megtekintés

Közadatigénylésben kértük ki a bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció reklámköltéseit.
megtekintés

A számok Giro-Szász Andrással ellentétben nem hazudnak: a Vastagbőr&MKKP óriásplakát-kampánya fele annyiba került, mint a kormányé.
megtekintés

500 millió forintot fordítana a kormány idén is arra, hogy letelepedésre ösztönözze a háziorvosokat.
megtekintés

Még fel sem épült, máris átvágták a NATO-akadályt Ásotthalomnál a menekültek, Rogán Antal egyből törvényt módosítana.
megtekintés