
Az MTA Ökológiai Kutatóközpontja szerint hiába a kánikula, a tó vize kiváló.
megtekintés

A röszkei IV-es körzetben gazdálkodó család várja már nagyon a pengés kerítést, a kárpótlás összegét látatlanban is elfogadják.
megtekintés

A csomagonként ezer forintért árult portékát gyógyhatásúnak és biónak tüntette fel, holott ezt nem tehette volna.
megtekintés

Volt miniszteri tanácsos és Fidesz-aktivista is szerepel a kormány legújabb óriásplakátjain, amelyeken azt hirdetik: a magyar reformok működnek.
megtekintés

Ha kánikulai élményekre vágyik, felesleges drága utazásra befizetnie, elég, ha megbetegszik.
megtekintés

Jóval kevesebbet keresnek mint más hivatalok munkatársai, és az életpályamodell is csúszik.
megtekintés

A Bors megtalálta a kormány új sikerpropagandájának néhány arcát.
megtekintés

Újabb részletek Vida Ildikó rejtélyes távozásáról.
megtekintés

Az életfogytig tartó börtönre ítélt férfi azért perelte a Blikket, mert még azelőtt sorozatgyilkosnak nevezték, hogy megszületett volna az ítélet az ügyében.
megtekintés
(2).jpg)
A keleti nyitás jelentős eredményeket hozott, 2010 és 2013 között 13 százalékkal nőtt a stratégia célországaiba irányuló magyar export - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
megtekintés

Még ma is sérülékeny az ivóvízellátás azokon a településeken, ahol nincs mindenütt bekötve a vezetékes víz.
megtekintés

Olvasónk, Zsolt nemcsak lefényképezte a sűrű fekete füstöt, hanem azt is megírta, hogy a Haller utca felől tűzoltók száguldanak a tűz irányába
megtekintés

Felcsút polgármestere megvált oroszországi érdekeltségeitől, de csak néhány napja, hiába mondta azt korábban, hogy már rég eladta.
megtekintés

Ma kiderült, hogy a Nemzeti Választási Bizottság pártok, méghozzá a kormánypártok irányítása alatt áll.
megtekintés

A Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait a menekültkérdésről.
megtekintés

Megkezdődött a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a megnyitón Németh Zsolt azt mondta, a stabilitás és instabilitás erőinek küzdelmében Magyarország a stabilitás pártján áll.
megtekintés

Mert ugye nem mindenkinek van autója..
megtekintés

A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyarok 61 százaléka egyetért a magyar-szerb határra tervezett biztonsági határzár felépítésével.
megtekintés

Feszültségekkel teli Vida Ildikó távozásának története.
megtekintés

Meghallgatta a parlament gazdasági bizottsága Nagy Mártont, aki az MNB hitelezési igazgatójából az MNB alelnökévé és a monetáris tanács tagjává avanzsálódik, az MKB elnök-vezérigazgatói posztjába távozó Balog Ádám helyére.
megtekintés

A kormányfő ezt szakmai okok alapján nem tudta megtenni - árulta el a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
megtekintés
A hétvégén rendezik a Magyar Nagydíjat, több forgalmirend-változásra is lehet számítani.
megtekintés

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem a TV2-be vásárolná be magát Andy Vajna.
megtekintés

A keddi Magyar Közlönyben megjelent az országos rendőr-főkapitány utasítása a rendőrség új fogdaépítési szabályzatról.
megtekintés

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi ügyészség embercsempészés bűntette miatt – gyorsított eljárásban – bíróság elé állított egy szerb állampolgárságú férfit, aki pár héttel ezelőtt anyagi ellenszolgáltatás fejében összesen tíz szír, illetve iraki állampolgárt próbált a magyar-osztrák határon átcsempészni - közölte a Fővárosi Főügyészség.
megtekintés

Azt már a múlt hónapban elfogadták, hogy Magyarország különleges helyzetben van, ezért nem kell, hogy önkéntesen migránsokat fogadjon be – vélekedett az Alapjogokért Központ elemzője az M1-en.
megtekintés

Önt is nyugtalanította eddig, ki ez a rejtélyes alak?
megtekintés

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter aláírta a Paksi Atomerőmű környezetét érintő térségi támogatás visszaállításáról szóló dokumentumot – tájékoztatott Süli János polgármester kiemelve, hogy ezzel teljesült a kormány ígérete.
megtekintés

Amerikai harcjárműveket és harckocsikat is áttelepíthetnek Magyarországra a közeljövőben – írta a Napi Gazdaság.
megtekintés
Fizet a kormány azoknak a földtulajdonosoknak, akiknek a földjein épül a kerítés a szerb határon.
megtekintés

Egy átlagembernek jóformán egyáltalán nem kell tartania attól, hogy odalép hozzá az utcán a rendőr és igazoltatja.
megtekintés

Az Erzsébet térre szervez szolidaritási tüntetést kedd estére a Kettős Mérce a Szegeden megvert fiatalokért, "mert tudatni szeretnék az áldozatokkal, hogy nincsenek egyedül".
megtekintés

Konkrétan a fényképeken szereplő modell lesz az egyik, ami Budapesten szállít majd utasokat.
megtekintés

Meglehet, ragaszkodik tavalyi, unortodox ötletéhez a Monetáris Tanács és még egyszer, egy nagyobbat vág az kamaton - erre utal, hogy sajtótájékoztatót tartanak.
megtekintés

A vizsgált 34 termékből 29 nem felelt meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tesztjén, mert a könnyen leváló apró díszítések miatt fulladásveszélyesnek minősítették azokat.
megtekintés

A 444.hu Fóti olvasója, Gábor küldte a fenti fényképet, amin a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. szórólapja látható.
megtekintés