
Konkrétan a fényképeken szereplő modell lesz az egyik, ami Budapesten szállít majd utasokat.
megtekintés

Meglehet, ragaszkodik tavalyi, unortodox ötletéhez a Monetáris Tanács és még egyszer, egy nagyobbat vág az kamaton - erre utal, hogy sajtótájékoztatót tartanak.
megtekintés

A vizsgált 34 termékből 29 nem felelt meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tesztjén, mert a könnyen leváló apró díszítések miatt fulladásveszélyesnek minősítették azokat.
megtekintés

A 444.hu Fóti olvasója, Gábor küldte a fenti fényképet, amin a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. szórólapja látható.
megtekintés

Az ország problémáját nem lehet összekeverni egy bűncselekménnyel, ami ellen a legszigorúbban fel kell lépni - mondta Tuzson Bence, a kormánypárt szóvivője kedd reggel az M1-en.
megtekintés

Alkalmi hídon kelnek át a menekültek a Lúdvári-csatornánál, ketten vasárnap az iszapos vízbe estek.
megtekintés

Vettem már vonatjegyet Indiában is, úgyhogy felelősséggel állíthatom, hogy káosz tekintetében a Keleti pályaudvar nemzetközi jegypénztára a világ élvonalába tartozik.
megtekintés
(1).jpg)
Gréczy Zsolt állításával szemben a Demokratikus Koalíció csoportja nem csupán adományokat, de jelentős médiát is vitt a szegedi migránssegítő állomásra.
megtekintés

Vida Ildikó Törőcsik Mari szerepében.
megtekintés

Ma dönt a kormány arról, hogy a múlt héten Mórahalomnál felállított négyféle próbakerítés közül melyikből építik fel a 175 kilométeres ideiglenes határzárat mintegy 6,5 milliárd forintért.
megtekintés

Több hete segítik a menekülteket a szegedi Nagyállomás előtti téren a MigSzol Csoport önkéntesei.
megtekintés

Nem a kormányfő tervei szerint alakult a NAV-elnök lemondása.
megtekintés

Az Európai Baloldal döbbenten vette tudomásul Poller Imre onkológus sajtóban megjelent írását a daganatos betegségek megelőzésének és terápiájának tragikus helyzetéről.
megtekintés

Két településen lesz időközi önkormányzati választás vasárnap: polgármestereket, önkormányzati képviselőket választanak.
megtekintés

Elkezdődött a 370 ezres magyar őzállomány párzási időszaka, augusztus közepéig kevésbé elővigyázatosan mozognak az állatok, ezért nagyobb eséllyel ugranak ki az autók elé is.
megtekintés

Hámori Veronika, aki 42 év tanítás után, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatói posztjáról vonul nyugdíjba.
megtekintés

Két tuberkulózissal (tbc) fertőzött hallgatót találtak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), írja az MTI.
megtekintés

Lemondott az MNB-ben betöltött tisztségeiről Balog Ádám, az MKB elnök-vezérigazgatói tisztségében folytatja – írta az MNB imént elküldött közleményében.
megtekintés

A NAV-ból származó, nem hivatalos információnk szerint Vida Ildikó hétfőtől már nem vezeti a NAV-ot.
megtekintés

2014. június 10-én és 11-én szénhidrogén-kutatásra szolgáló „rezgetést” (szeizmikus mérést) tartottak Lakiteleken és környékén, a többi között Medveczki Gyuláné tanyája közelében, s az épület súlyosan megrongálódott.
megtekintés

Talán nem is a kérdések a legfontosabbak, hanem az, hogy az emberek véleményt nyilváníthatnak az Orbán-kormány teljesítményéről – hangoztatja az Új Magyar Köztársaság Egyesület ügyvivője a népszavazási kezdeményezésük kapcsán.
megtekintés

Kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarországgal szemben az Európai Bizottság, ha nem kap kielégítő választ a kormánytól a romák uniós jogszabályba ütköző diszkriminációját firtató kérdéseire.
megtekintés

A sajtó képviselői és a politikusok hetek óta szeretnék megtudni, hogy Tiffán Zsolt, a Fidesz parlamenti képviselője, a párt baranyai szervezetének elnöke kikre gondolt, amikor lemaffiózózta a térség néhány befolyásos emberét.
megtekintés

83 milliárd forintról 45 milliárdra csökken majd az adósságállomány.
megtekintés

Így kell profi módon kampányolni közpénzből?
megtekintés

Nem kérem, hogy mondjon le, mert tudom, felesleges.
megtekintés

Magyarország igazságügyi államtitkára tébolyult sajtótájékoztatón sokkolta a megjelenteket, ahol megint feltette a nemrég eldobott lemezt: a halálbüntetést.
megtekintés

Nemcsak a bicskei ebtelepről kiszökött kutyák, de a patkányok is megkeserítik a környékbeliek életét.
megtekintés

Az Alkotmánybíróság elnöke abból indul ki, hogy a Fidesznek igaza van, minden más ebből következik.
megtekintés

A megfejtés nem más, mint: Stadler József.
megtekintés

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint felelőtlenség lenne előre kijelenteni azt, hogy az információszabadságról szóló törvény módosítása megsérti az állam alapjogvédelmi kötelezettségét.
megtekintés

„A pókháló mindenhová elér, a legkisebb településeket is befonja, és a közepén Orbán Viktor ül." Interjú készült Ferenczi Krisztinával halála előtt három nappal.
megtekintés

Létszámhiány miatt hamarosan leállhatnak a buszok, s ez egyértelműen a kormány felelőssége – állítja a Közúti Közlekedési Szakszervezet.
megtekintés