Az október eleje óta tárgyalt fellebbezésekből 51-et már lezártak a Fővárosi Ítélőtábla bírói tanácsai, a megmaradt négy pénteki ítélethirdetését viszont március elejére halasztották.
megtekintés
Januárban folytatódott a Magyarországon bejegyzett cégek számának visszaesése, az első hónapban rekordszámú cég szűnt meg - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató cég adataiból.
megtekintés
Balázs Péter volt külügyminiszter és egykori uniós biztos a Putyin-látogatás kapcsán nyilatkozott a Hetek című hetilapnak meglehetősen vitriolosan a volt és a jelenlegi miniszterelnök diplomáciai húzásairól.
megtekintés
A Civil Háború természetesen nem ért véget azzal, hogy most a szerencsétlen menekülteket lövi a Fidesz, Lázár János ma ezt találta mondani az Országgyűlésben:
megtekintés
Új tulajdonosa van a Nézőpont Intézetnek: a kormányközeliként ismert politikai elemző-, médiafigyelési és kutatási központot alapító-tulajdonosa,
megtekintés
"Nem akarok olyan Európában élni, amely új hidegháborút vezet Oroszország ellen"
megtekintés
Komolyan fontolgatja a kormány, hogy kilenc évre növeli az általános iskolai képzés időtartamát.
megtekintés
Orbán Viktor nem akar olyan Európában élni, amely "hidegháborút vezet Oroszország ellen", és egyelőre nem félti a kárpátaljai magyarokat az "ukrán nacionalizmustól" - mondta a magyar miniszterelnök a Kommerszantnak adott interjúban.
megtekintés
A HVG megkérdezte, mi a helyzet azzal a vizsgálattal, amit Vida Ildikó indított, hogy kiderüljön, miért tiltották ki Amerikából.
megtekintés
A humortalan államfő katonasztori miatt perelt, az Indexet felmentették.
megtekintés
A Fidesznek sok aktivistája, köztük rengeteg fiatal is, de a sajtó által felvetett hazugságokkal nem kíván foglalkozni a párt.
megtekintés
Lázár János egy jobbikos interpellációra válaszolva ötletelt ezzel.
megtekintés
Egy közjáték zavarta meg az Országgyűlés mai interpellációs menetét, amikor egy szocialista politikus egy adag földet és egy üvegben vizet tett Orbán Viktor miniszterelnök asztalára. De vajon, miért?
megtekintés
Elindult, mert tele lett a hócipője a korrupcióval, az oktatás szétverésével, az illiberalizmussal.
megtekintés
A választási kampányokban Orbán Viktor amerra járt, új főutat, autópályát, hidakat ígért.
megtekintés
"Európában, bizony, elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt már mindenki kezdi veszedelmesnek látni.....
megtekintés
Egy neve elhallgatását kérő telefonáló közölte velem, a HírAréna főszerkesztőjével a mai napon: felhívta a rendőrséget...
megtekintés
A képviselőknek nem elég az Országház és a Képviselői Irodaház. Kellett még egy ingatlan.
megtekintés
Rácsapta az ajtót Orbán Viktorra Jaroslaw Kaczynski, akinek hívei eddig a Békemeneteken mindig ezerszámra támogatták a Fideszt, írta az Index csütörtökön.
megtekintés
Később ad tájékoztatást a MÁV a Déli pályaudvar alagútja fölött lévő rézsű helyreállítási munkálatait pályázaton elnyerő kivitelezőről és a helyreállítási munkálatokról – ezt a társaság szóvivője mondta pénteken.
megtekintés
Az MTI elismerte, hogy nem minden hírelem felel meg a hozzárendelt gyűjtőcímnek, de nem gondolja, hogy ez baj.
megtekintés
A számvevőszéki ellenőrzés nem helyettesíti egy szervezet belső ellenőrzését és az ágazati kormányzati ellenőrzést sem, azokat legfeljebb kiegészítheti, ellenőrizheti - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken a keszthelyi kikötőeladás ügyében az MTI-vel.
megtekintés
Csaknem egymilliárd forintos, új beruházásra és felújításra fordítható keretet tartalmaz Tatabánya költségvetése, amelyet csütörtökön fogadott el a városi közgyűlés.
megtekintés
Az Országgyűlés ma négyórás vitát tarthat a Magyarországra irányuló bevándorlásról.
megtekintés
Nehéz beszélgetést folytatott Orbánnal – ezt mondta a lengyel kormányfő Varsóban. Orbán Viktor a vitákról nem ejtett szót.
megtekintés
A volt lengyel pénzügyminiszter szerint rendreutasították a Varsóba látogató Orbán Viktort.
megtekintés
Jelentést adott ki a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet Magyarországról, amelyben súlyosan aggályosnak nevezte az emberi jogok helyzetét, egyben felszólította fel az Európai Uniót, hogy cselekedjen az ügyben.
megtekintés
Az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (OEVB) csütörtök délutáni határozata szerint Kész Zoltán, a február 22-ei veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választás több baloldali párt és civil szervezet által támogatott független jelöltje megtévesztette a választókat.
megtekintés
A kormány által kitalált múzeum-negyed beruházás szép lassan elkezdődni látszik: vasárnap három évre bezárt a Szépművészeti Múzeum.
megtekintés
Négy embert, köztük három gyermeket vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy szobi családi házból péntek kora reggel – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
megtekintés
A bevándorlással kapcsolatos adatok szándékos elferdítésének veszélyeire hívja fel az országgyűlési képviselők figyelmét a február 20-ai bevándorlással foglalkozó vitanap előtt Magyar Helsinki Bizottság (MHB) és további öt civilszervezet egy nyílt levélben.
megtekintés
Németország felé igyekeznek a Koszovóból induló bevándorlók, mert olyan híresztelések kaptak szárnyra, hogy odaát nagyvonalúan osztogatják a tartózkodási- és munkavállalási engedélyeket, meg még a lakásokat is.
megtekintés
Pintér Sándor közlése szerint a rendőrfőkapitányok feladata lesz eldönteni, hogy Magyarország mennyit vállal a menekültek kiindulási országba való visszajuttatásában.
megtekintés
Ideiglenes út épül a Déli pályaudvar alagút-támfalának helyreállítását végző teherforgalomnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
megtekintés
Ha jóban vagy azzal, aki az állami megbízásokat kapja, akkor ezzel a módszerrel viszonylag egyszerűen kereshetsz egy kis pénzt
megtekintés