Berki Krisztián nem énekelhette el a himnuszt Kolozsváron az EB-n!
Meglepő részleteket osztott meg a nyilvánossággal Kovács István, Berki Krisztián edzője másfél héttel azután, hogy olimpiai bajnok versenyzője pontlevonás miatt arany- helyett ezüstérmes lett lólengésben a kolozsvári Európa-bajnokságon.
A pontlevonást a gyakorlat előtti időtúllépés miatt kapta.
„Én álltam a pódium mellett, és ránéztem az ott lévő órára. Jézusom! Megijedtem, hiszen észrevettem, hogy az órát elindították – írja a tréner a Nemzeti Sportban megjelent cikkében. – De arra gondoltam, hogy leállítják majd, ha a sportoló érdekeit nézik, mindenképpen. Ezekben a pillanatokban Krisztián már befelé figyel, és a szerre koncentrál. Szólnom kellett volna neki? És mi van, ha ezzel kizökkentem…”
A gyakorlat kiválóan sikerült, a mestert és a tanítványát váratlanul érte a pontlevonás. Kovács István reklamált, a magyar csapat óvott, de hiába. Az edző erről így beszélt: „Az orosz főbíró azt mondta, ő nem tehet semmiről, az órát a tévések indították el. A bírói értekezleten is kiderült, hogy nem az orosz főbíró, vagyis nem az arra illetékes indította el az órát.
Innentől kezdve ez tisztességtelen játszma volt. Szabálytalan. Érvénytelen.”
Küldöttségünk a szakember elmondása alapján finoman szólva sem volt egységes:
„A két férfibírónk kiállt mellettünk, de akadtak olyanok a magyar delegációban, akik hangosan és egyértelműen Krisztiánt hibáztatták, és
még az is letolást kapott, aki kiállt értünk.
Ezt nehéz tolerálni, elfogadni. Még ott, a csarnokban akadtak, akik megszervezték, hogy Krisztián tiszteletére énekeljék el a Himnuszt, hiszen egyértelműen övé volt a legjobb gyakorlat. Aztán nem lett belőle semmi… Nem engedték – és nem a szervezők. […] Szomorúak vagyunk, de megtanultuk már: amikor megy a szekér, fenn van rajta mindenki, amikor meg nem, leugrik róla mindenki” – fogalmazott Kovács István - írja a Magyar Hírlap.