h i r d e t é s

Beszólt az MNB a Hír TV-nek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Beszólt az MNB a Hír TV-nek

2015. január 21. - 01:00
0 komment

Alaptalan támadást intézett a Hír TV a Magyar Nemzeti Bank ellen - állítja a pénzintézet.

A televízió egyik műsorában a Matolcsy György vezette MNB politikáját bírálta a jegybank két korábbi elnöke.

Néhány napja Surányi György, majd Bod Péter Ákos nyilatkozott arról a Hír TV Magyarország élőben című műsorában, hogy a nemzeti banknak többet kellene tennie az államadósság csökkentéséért: a forint gyengülésén elért nyereségét is erre kellene felhasználnia ahelyett, hogy elköltené azt.

A bírálatra reagálva az MNB közleményében azt írta, hogy a jegybanktörvény pontosan meghatározza a Magyar Nemzeti Bank feladatait, ezen belül egyértelműen szabályozza a jegybank kapcsolatát az államháztartással. A jegybank nyeresége a közösség pénze, amelyet a jegybank közösségi célokra fordít, s amelyből közösségi vagyont épít.

Érdekköröket sértő döntések

Az MNB szerint a Hír TV nem először állít valótlanságokat Matolcsy Györggyel összefüggésben.

A pénzintézet emlékeztetett, hogy 2010-ben a pénzügyekért és a gazdasági stratégiáért felelős nemzetgazdasági miniszterről többek között a devizahiteles-mentőcsomaggal és a Nemzetgazdasági Minisztérium működésével kapcsolatban tettek közzé hamis információkat, ugyanis ennél a tárcánál csoportosultak az érdekköröket leginkább sértő döntések.

A devizahitelek forintosítása nyomán a jegybanknak megközelítőleg 136 milliárd forintos nyeresége keletkezett, ebből körülbelül 100 milliárd forintot a jövő éveket terhelő esetleges veszteségek rendezésére fordít a jegybank, míg a fennmaradó összegből az eredménytartalékot tervezi emelni az MNB.

 

origo.hu

{flike}