h i r d e t é s

Betör az Orangeways a BKV piacára

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Betör az Orangeways a BKV piacára

2015. január 23. - 01:00
0 komment

Információink szerint a BKK igazgatósága a napokban tárgyalta a vári és egyes budai járatok üzemeltetésére kiírt midibusztender eredményét, és elfogadták az egyetlen induló Orangeways Hungária pályázatát.

Szakmai körökben megütközést keltett, hogy a korábban már a busztenderen elkaszált Orangeways szakmai referenciáját most a Gemenc Volán adta.

Várhatóan az Orangeways Hungária Kft.-vel írja alá a vári és budai járatok üzemeltetéséről szóló szerződést a BKK. A szerződés szerint a tendergyőztes 60 darab új midibuszt állít forgalomba. Ezzel az Orangeways hosszas próbálkozások után betört a budapesti tömegközlekedési piacra.

A 2013-ban kiírt tender körül azonban sok furcsaság van. 

Furcsaság 1.

A pályázaton nem indult sem a több száz budapesti buszt alvállalkozásban már üzemeltető VT-Arriva, sem a BKV, csak egy kis 2010-ben alakult budaörsi cég, a felnőttoktatással foglalkozó Ormódi-Fitos Kft. A társaságot 2014-ben érte el a változás szele: felvette a tevékenységei közé a szárazföldi személyszállítást, és megérkezett vezetőségi tagnak Kovács Miklósné (aki egyben az Orangeways Magyarország Zrt. igazgatója). A Ormódi-Fitos Kft.-t egy lendülettel át is keresztelték az év végén Orangeways Hungáriává.

Furcsaság 2.

Az több mint szokatlan, hogy a pályázaton nyertes, referencia nélküli cég mögé a kezességet egy állami cég, a Gemenc Volán adta.

Furcsaság 3.

A Kocsis István BKV-igazgató idején először kiírt midibuszpályázatot már többször elbukta az Orangeways. Először azért mert a BKV 2010-ben a kirívóan alacsony ajánlati árra hivatkozva megsemmisítette az Orangeways győzelmét. (Az Orangeways megtámadta a döntést, és nyert iskésőbb a KDB előtt, de akkor már késő volt.) A következő években kiírt pályázatokon az Orangeways egyes cégeinek felszámolási problémái miatt nem vehetett részt. Végül az utolsó pályázatra úgy tűnik, beért.

BJASZ20120317059
Fotó: Jászai Csaba / MTI

Furcsaság 4.

Információink szerint az Orangeways által vállalt kilométerdíj drágának számít, és nincs is akkora keret rá, amekkorára szükség lenne. Ezért a BKK gazdasági vezérigazgató-helyettese ellenezte a szerződést. A gazdasági igazgatótól rögtön meg is vált a BKK. 

A szerződést a napokban írják alá az Orangeways és a BKK vezetői.

Az Orangeways márkanevet használó cégcsoport késései és járatkimaradásai miatt rengeteg olvasói levelet kaptunk, amiket egy cikkben foglaltunk össze nemrég. Az ügyben a Nemzeti Közlekedési Hatóság 2014-ben vizsgálatot indított az utaspanaszok alapján, majd decemberbentöbb százezer forintra bírságolták a céget.

 

index.hu

{flike}
{jcomments on}