h i r d e t é s

Bezár a miskolci gyermekváros

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Bezár a miskolci gyermekváros

2019. április 18. - 13:18

Azt még nem tudni, mikor szűnik meg a gyermekotthon. A gyerekeket három helyre költöztetik. - írja az nlcafe.hu.

Illusztráció: pixabay.com

Hamarosan bezár a nagy múltú miskolci gyermekváros, lakóit nevelőszülőknél helyezik el

– jelentette be a Magyar Hírlap csütörtökön.

A lapnak Radomszki Lászlóné, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének igazgatója azt mondta: egyelőre kérdéses az intézmény bezárásának időpontja.

A gyermekeket három különböző helyszínen, Miskolcon, Izsófalván és Szikszón helyezik majd el. Ezek közül az első kettő építése jól halad, Szikszón még nem kezdődött el a beruházás.

A szakember azt is elmondta, szeretnék, ha a gyermekek nagy része nevelőszülőkhöz kerülne, ezen is dolgoznak még.

Szarka Attila gyermekvédelmi szakértő a Magyar Hírlap érdeklődésére közölte: olyan bázisokat tudnak kialakítani a miskolci intézmény helyett, amelyek jobban tudják szolgálni a gyermekek fejlődését, illetve képviselni az érdekeiket.

Februárban azt jelentették be, hogy elköltöztetik a fóti gyermekotthont.

nlcafe.hu