h i r d e t é s

Bírságszakadék lehet a CBA és a Tesco között

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Bírságszakadék lehet a CBA és a Tesco között

2015. április 13. - 10:18
0 komment

Bár az adatok nem pontosak, négy év alatt a fogyasztóvédelmi bírság töredékét kellett fizetnie a magyar cégnek a multihoz képest – írja a Népszabadság.

A lap szerint a nemzetközi áruházláncok általában százmilliókat fizettek bírságokra, míg magyar versenytársaiknál ennek csak töredéke volt a büntetési tétel. A hivatalok szerint ennek csak cégjogi okai vannak.

A Népszabadság a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság adatai alapján arról ír, hogy a piacvezető Tesco 2010 és 2014 között 302 millió forint bírságot fizetett. A céget 744 alkalommal büntették meg. Az Auchan 197 millió, a Spar 113 millió forintnyi büntetést kapott ugyanezen idő alatt.

Ugyanakkor a nevükben a Coopot is feltüntető cégeket nyolcvanszor bírságolták 9,7 millió forintért, a CBA-cégeknél a 41 bírság 4,1 millió forintba került. A lap érdeklődésére azt válaszolták, hogy csak a multik bírságaira vonatkozó adatok pontosak, mert a büntetést mindig az üzemeltetőre szabja ki a hatóság, a hazai láncok tagjai nem mindig szerepeltetik nevükben a Coop vagy a CBA nevet.

 

hir24.hu (Fotó: hir24.hu)