Az Erzsébet után íme az MNO következő hídriportos áldozata. Az 1995-ben átadott és 2015-ben felújított Rákóczi híd Budapest második legnagyobb dunai átkelője.

A 6800 tonnás monstrumon végre áthalad az 1-es villamos is. Tóth Krisztián hídmester segítségével mindenhová bekukkantottunk, ahová egyébként nem szabad, pilontól a pincéig körbejártuk az építményt.

Egészen egyedi látványt nyújtott néhány héttel ezelőtt a Rákóczi hídon parkoló négy villamos és a húsz megpakolt teherkocsi. Jelentjük, a március 20-ai átadást megelőző 1000 tonnás terhelési teszt jól sikerült. Ahogy a sínpárok között állunk, alig érezni a centikre mellettünk elrobogó 1-es villamos okozta rezonanciát, sőt. Ahogy Molnár kolléga kecses mozdulattal a sínek közé helyezi kameráját, a gép fölött elhúzó monstrum meg sem mozdítja a képet.

De kezdjük az elején. A hét eleje óta a Kárpát-medencét kínzó viharos erejű szél továbbra sem csitul, a videós riportot is megnehezíti, minket viszont a szélsőséges időjárás sem tántoríthat el végcélunktól, hogy az Erzsébet híd után a Rákóczi hidat is bejárjuk. Miként tavaly szeptemberben, most is Tóth Krisztián hídmester vezet bennünket: a hévmegállóval szembeni „hídiroda” ajtajában, a pesti hídfőnél vár minket.

Odabent picit átmelegszünk, magunkra kapunk egy BKK-s mellényt, meg egy fejvédőt, biztos ami biztos. „A hídszekrényben elkél, meg a villamosvezetők sem hívják ránk egyből a rendőrséget, ha a sínek között bóklászunk majd a pilonnál” – mondja Krisztián, mi pedig nem kérdezünk feleslegesen.

A Rákóczi híd

hossza: 493 méter
szélessége: 30,6 méter
tömege: 6800 tonna
a pilonok magassága: 35 méter

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

A pesti oldalról közelítjük az első pilont, amelynek ajtaja ugyanúgy egy U-Bootéra hajaz, mint az Erzsébet hídon.

Tóth Krisztián hídmester előkészíti számunkra a terepet a pilonban
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Molnár kolléga már fintorog, az Erzsébet hídnál megküzdött a bejutással, most sem lesz egyszerűbb dolga. „Csak egyesével” – adja ki az ukázt vezetőnk, és már indulunk is. Jó 15-20 métert kell mászni felfelé a cingároknak tervezett pilonbelsőben, utunkat egy-egy elektromos doboz szegélyezi két oldalt.

Csapóajtó fel, még egy lépés, és íme, a madártávlat.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Lábunk előtt hever a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája, de balra sem kutya a panoráma. Az Infopark impozáns, a Gellért-hegy lenyűgöző innen is. Nehéz betelni a kilátással, elnézegetné még pár órát az ember.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Na, de kell a hely videósunknak, és Béres kollégának, aki a fotómasinát kezeli. Alászállunk.

Mire végzünk, talán a tűzoltók is kiérnek – viccelődünk a pilon tövében Krisztiánnal, de szerencsésebbek vagyunk, mint a hídmesterek, akikre sokszor akkor is ráhívják a hatóságokat, ha előre bejelentik a mászást. Molnár kolléga még cikázik egy sort a híd közepén, a villamosvezetők élénk szemöldökrángásától kísérve, majd elhagyjuk a felszínt. Irány a hídszekrény!

Kalinkához vagdalt jár

Kellemesen bizsergető egy kicsit szélcsendesebb térben sétálni, főképp, ha közben olyan környezettel ismerkedhetünk, ahová emberfia sohasem juthat el. A híd pesti hídfőjétől indulva majdnem 500 méteres zárt folyosó vezet át Budára a híd alsó részében, a gyalogút alatt. Itt mennek a vízvezetékek és a kábelszekrények, ezekben régen a villanyt vezették át.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Rozsdásodásnak nyoma sincs. A lábunk alatt lévő acéllemezeken itt-ott 20 centis lyukakat fúrtak, ahol a pára távozhat. A lemezeket tartó irtózatos csavarok némelyikét zöldre és pirosra pingálták. Mielőtt nemzeti hevülettől fűtött tervezőkre gyanakodnánk, hídmesterünk tisztázza a helyzetet. A híd terhelését ellenőrzik szúrópróbaszerűen ezzel a módszerrel: ha valamelyik körül megreped a festék, baj van. Nem látunk roncsolódást itt sem.

Egyszer csak minden lámpa kialszik, és csak a fejünk felett elhaladó villamos tompa robaja visszhangzik. Béres kolléga szórakozik a villanykapcsolóval, ezt megúsztuk.

„De jó kis mágnes, biztos a geodéták hagyták itt” – örül idegenvezetőnk egy gazdátlan ásványnak, de nem ez az egyetlen itt felejtett darab. A fejünk feletti, 10-es számú acéllemezhez támasztva kissé gusztustalan tízórait tálalt valaki évekkel ezelőtt: a különleges vagdalt konzervhez Kalinka vodka dukált. A gourmand-nak takarítani már nem maradt ideje.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

„Amikor az Erzsébet híd után megkaptam a Lágymányosi hidat(1995-től 2011-ig így hívták a Rákóczit – a szerk.), és először megláttam ezt a termet, egyből azt gondoltam: na, itt jó kis diszkót lehetne nyitni” – visszhangozzák Krisztián szavait a betonfalak immár a budai oldalon. A hídszekrényből ugyanis egy olyan térbe visz az utunk, ami valóban ideális bulihelyszín lehetne, leszámítva a gáz- és szennyvízvezetékeket. Egy-két pillantás a munkásgraffitikre („szeretlek Marcsi”), és már megyünk is tovább.

Graffitisek csak golyóálló mellényben!

Jó meleget ad a távfűtéscső a külső kezelőjárdához vezető lépcsők előtt, egy másodpercig élvezkedünk mindannyian, aztán irány vissza Pestre. Alattunk a Rákóczi híd robusztus pillére. A túloldali pillérrel az építéskor megszenvedtek a munkagépek: a németek által 1944-ben felrobbantott vasúti híd roncsai mellett egy uszály darabjait is ki kellett pucolni a meder aljáról. A budai oldali tartóoszlopnál sokáig lakott egy hajléktalan csapat, de elköltöztek. Csupán néhány elhasznált rongyot hagytak hírmondóul.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

A pár méterre mellettünk húzódó Déli összekötő vasúti hídon kis túlzással 3 percenként halad át egy vonat. Nem csoda: ez Magyarország legfontosabb vasúti átjárója a Dunán.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Kevesen tudják, de nemzetbiztonsági jelentősége miatt fegyveres őrök védik, szóval graffitisek legfeljebb golyóálló mellényben közelítsenek! A Lágymányosi híd átadásáig gyalogosforgalom is áthaladt rajta, ma már csak szerelvények dübörögnek. A közepe táján jó háromméteres acélhuzal lóg le a híd széléről, mintha John McClane csúszott volna le itt Zeusszal, a fekete bronxi boltossal a Die Hardból.

A kezelőjárda úgy jár a lábunk alatt, mint a motolla, igyekszünk nem tudomást venni róla.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Időnként persze lenéz az ember a rohanó folyóra, hihetetlen víztömeg feszül neki másodpercenként a pilléreknek. A rendkívüli sodrás miatt a medernél kövekkel szórták körül a híd összes tartóoszlopát, mindegyiket gránittal burkolták be.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Meggyorsítjuk a lépteinket, mert Krisztiánt már így is túlóráztatjuk. A „Vigyázat! A kezelőjárda megszakad a diletációnál”-tábla jól jön, mi legalább nem lépünk a hiányzó fémdarab helyére, nem úgy, mint az az illető, aki miatt ki kellett tenni a feliratot.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Hídmesterünk a pesti oldalon bezárja a külső járdák ajtajait, és kikísér bennünket a Rákóczi híd szürke félhomályából. Két órát töltöttünk bent, pont annyit, mint ő egy napi ellenőrző körút során. Messze nem tűnt ennyinek.

Távozásunk pillanatában fut be az irodába a Petőfi és a Szabadság hidak hídmestere. Jelezzük is neki, hogy ő a következő kiszemelt áldozat. Rövid szabadság után áll elébe. Alig várjuk!

Majdnem Latinovits híd lett

A mai Rákóczi híd helyét már a XIX. században kijelölték a városrendezési tervekben. Csepel felé vezettek volna át egy keskeny közlekedési vagy szimpla gyalogos hidat, de végül nem fért bele a büdzsébe. A második világháború után a Balaton és az észak-magyarországi iparvidék felé is felerősödött a gépkocsiforgalom. A budaörsi gyorsforgalmi út és az M1-es építése után a Petőfi híd egyedül már nem tudta levezetni a dél-budai autómennyiséget, így elengedhetetlenné vált egy új híd megépítése. A '96-os világkiállítás úgyszintén indokolta meglétét, az expó végül elmaradt. A terveket az Uvaterv készítette, a mérnöki munkát a Metrober végezte, a kivitelező a Hídépítő Rt. volt, az acélszerkezetet a Ganz gyár biztosította. Az építményt 615 gyártási egységből rakták össze, az összeszerelést Pestről kezdték budai irányba. A parti nyílások darabjait behúzták, a többit pedig beemelték a helyére. Mindkét oldalon elhelyeztek egy mészkő címert, zászlórudat és fekete gránit "írott köveket".

A Lágymányosi híd 1995. október 30-ára készült el, Lágymányost és a Ferencvárost köti össze. Budapest második legnagyobb hídja. Építésekor felmerült a Szent László elnevezés, s Latinovits Zoltán, Kossuth Lajos, Szent István és Mátyás király is szóba került. 2011-ben keresztelték át Rákóczi hídra. A híd hatnyílású, illeszkedik a mellette futó vasúti híd tömegéhez és szerkezetéhez. A kétszer két sávos út között kétirányú villamossínek mennek, ezeken közlekedik március óta az 1-es villamos. A híd öt pilonnal rendelkezik, egyenként 35 méter magasak. 2013-ra rendkívül elhasználódott a magyarországi hidakon elsőként alkalmazott tükörreflektoros világítás, ezeket az idén befejeződött felújítás során halogén égőkre cserélték.

mno.hu (Címlap: Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet)