h i r d e t é s

Blöff volt a Soros-vizsgálat

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Blöff volt a Soros-vizsgálat

2017. november 22. - 05:49

A máskor buzgón/szolgálatkészen sorosozó Németh Szilárd most magától egyszer sem ejtette ki a száján a milliárdos nevét.

Fotó: Vajda József / nepszava.hu

Semmiféle nemzetbiztonsági veszélyre utaló információ nem merült fel a „Soros-hálózatról", Soros Györgyről, vagy a vele összefüggésbe hozott civil szervezetekről az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén. Sőt, egyelőre az is kérdéses, hogy a titkosszolgálatok egyáltalán vizsgálták-e ennek a körnek vagy magának Sorosnak a szerepét.

Október végén maga Orbán Viktor miniszterelnök jelentette ki, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok közreműködésével a nyilvánosság elé kell tárni az európai életet befolyásolni igyekvő „Soros-hálózat" ténykedését. A múlt hét végén pedig a Magyar Idők úgy fogalmazott: a nemzetbiztonsági bizottság ülésén Pintér Sándor beszámolót tarthat arról, hogy mire jutottak a titkosszolgálatok a Soros-hálózat vizsgálatakor.

Azt, hogy a kérdés nem kerül napirendre a belügyminiszteri meghallgatáson, már abból sejteni lehetett, hogy a tárca sajtóosztálya a Népszavának tegnap cáfolta, hogy ilyen pont szerepel a bizottsági napirendek között, a levél szerint Pintér Sándor az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) első félévi munkájáról tart beszámolót. Hogy mi hangzott el pontosan a bizottságban, nem lehet tudni, hiszen a meghallgatás zárt ülésen történt, így a miniszter ott elhangzott szavai sem nyilvánosak, Pintér pedig nem tartott sajtótájékoztatót, hanem a sajtót megkerülve egy hátsó kijáraton át távozott.

Később kiderült, az ülésen sem ő hozta szóba az amerikai milliárdos nevét, hanem Molnár Zsolt (MSZP) bizottsági elnök kérdezte meg tőle, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatoknak van-e feladatuk az ügyben, egyáltalán létezik-e a Soros-terv? Az ülés utáni sajtótájékoztatóján Molnár Zsolt hangsúlyozta: Pintér válaszát nem közölheti, ám azt igen, hogy semmi olyan nem hangzott el, ami megerősítette volna, hogy akár Soros György személye, akár a vele összefüggésbe hozott civil szervezetek nemzetbiztonsági veszélyt jelentenének. A szocialista bizottsági elnök szavait Szél Bernadett LMP-s képviselő, a bizottság tagja is megerősítette.

- Hazudtak!* - reagált Molnár és Szél szavaira Németh Szilárd fideszes bizottsági elnökhelyettes, amikor önállóan tájékoztatta a sajtót. Ugyanakkor nem volt hajlandó arról nyilatkozni, hogy Pintér Sándor beszélt-e a Soros tervről, mondván: államtitoksértést követ el, ha ismerteti a belügyminiszter által elmondottakat. Az is szembetűnő volt, hogy a máskor úton-útfélen sorosozó Németh összefoglalójában magától egyszer sem ejtette ki a száján az amerikai-magyar milliárdos nevét.

*"Hazudik" - Az LMP akciózott Németh Szilárd beszéde alatt a Parlamentben

Külön napirendi pontban foglalkozott az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a szélsőjobboldali félkatonai szervezetek tevékenységével és kapcsolatrendszerével. Abban egyetértettek a nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti és ellenzéki tagjai, hogy a szélsőjobboldali félkatonai szervezetek az utóbbi években veszítettek az erejükből, jelentősen meggyengültek. Molnár Zsolt bizottsági elnök ugyanakkor leszögezte: ezek a szervezetek „olyan mennyiségű fegyvert, lőszert halmoztak fel, ami alapján közrendvédelmi szempontból hatalmas kockázatot jelentenek.”

Molnár Zsolt a félkatonai szervezetek között a Magyar Nemzeti Arcvonalat (MNA), a Hatvannégy Vármegye Mozgalmat, a Betyársereget és a Magyar Gárda utódszervezeteit említette meg. Szerinte ezek a szervezetek egy parlamenti párttal is kapcsolatot tartanak. Molnár néven nevezte Toroczkai Lászlót, a Jobbik közismerten hatvannégy vármegyés alelnökét, igaz hangsúlyozta, hogy Toroczkai az előtt tartott kapcsolatot a mozgalommal, hogy a Jobbik alelnöke lett. Hozzátette azt is, hogy ez a megjegyzése nem a bizottsági ülésen elhangzottakon alapul.

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja szerint viszont sima politikai cirkusz zajlik pártja körül. Azt hangsúlyozta, hogy a zárt ülésen Pintér Sándor és Papp Károly országos rendőrfőkapitány úgy nyilatkozott, az MNA kivételével a szóba került szervezetek bűncselekményt nem követtek el, működésük jogszerű, mindenféle vizsgált pénzmozgásuk törvényes, nemzetbiztonsági kockázatot nem jelentenek.

A szélsőséges szervezetekről szóló napirendi pontot egyébként szokatlan módon a Magyar Liberális Párt (MLP) vezetője, a bizottsági tagsággal nem rendelkező Fodor Gábor kezdeményezte. Mirkóczki rövid tájékoztatójában utalt arra, hogy szerinte a liberális pártvezető ezt a Fidesz megbízásából tette. Annyi tény, hogy a nem bizottsági tag képviselők részvételét az üléseken a vezető kormánypárt máskor elutasítja, most pedig engedte a liberálisok elnökének jelenlétét.

A Liberálisok lapunkat arról tájékoztatták, hogy a téma napirendre tűzését hónapokkal ezelőtt kezdeményezték, hiszen a párt mindig is foglalkozott a szélsőjobboldali szervezetek jelentette veszéllyel. Fodor Gábor a bőnyi rendőrgyilkosság után, még a nyáron kért tájékoztatást a szolgálatoktól, de a Belügyminisztérium csak most adott választ a kérdéseikre.

 

Szerző: Batka Zoltán / nepszava.hu