h i r d e t é s

Bocsánatot kértek. Bocsánatot kértek?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Bocsánatot kértek. Bocsánatot kértek?

2017. június 01. - 19:58

Szívem szerint azt írnám, hogy a Facebook után a KDNP is elnézést kért. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: nepszava.hu

Ám tudtommal nem ez a helyzet… Szívem szerint azt is írnám, már talán nem is minden káröröm nélkül, hogy a Fidesz 5. számú tagkönyves megmondója – akinek a nevét, de a monogramját se vetem erre a fehér lapra – megint hülyét csinált magából. Ám nem ez a helyzet...

Történt pedig, hogy nagy hirtelen eltűnt, átmenetileg elérhetetlenné vált a Kereszténydemokrata Néppárt Facebook-oldala.

A KDNP felháborodott a „cenzúrán”.

Aminek okáról – ki tudja, miért? – pont azt sejtette (és írta is), hogy a párt oldalán „olyan pozitív tartalmak jelentek meg, amelyek szembemennek a mainstream média hangzatos szólamaival és kiállnak a hagyományos családmodell, valamint az élet feltétlen tisztelete mellett, illetve felhívják a figyelmet a közel-keleti keresztényüldözés tényére”.

Tudatta továbbá: bízik abban, hogy a Facebook nem alkalmaz kettős mércét, és biztosítja a sajtószabadság feltételeit

egy demokratikusan működő párt számára is.

Hamar kiderült, mi is történt.

A közösségi oldal levelében tudatta a KDNP-vel:

Csapatunk egy tagja véletlenül eltávolított valamit, amit a Facebookon posztolt. Hiba történt, amiért őszintén bocsánatot kérünk. Azóta visszaállítottuk a kérdéses tartalmat, amit így már önnek is látnia kell

 – írták a reklamáló kereszténydemokratának.

Ennyi a história. Happy end – mármint a KDNP-nek.

Amely talán sose fog viszonzásul elnézést kérni a Facebooktól, amiért úgy vélte (és nyilvánosan sugalmazta is), hogy a közösségi oldal tán ellenezheti a hagyományos családmodellt,

nem tisztelheti feltétlenül az életet, helytelenítheti a közel-keleti keresztényüldözés elleni kiállást, és kettős mércét alkalmazva, képes lehet egy demokratikus pártot cenzúrázni.

A bűnbánatra, a gyónásra is elégséges ok, ha valaki keresztény létére megszegi a VIII. parancsolatot: „Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!” Lehet kérem fogadásokat kötni, vajon elnézést kér-e Facebook után a KDNP is…

A még friss történet farvizén lihegve, fölevezett a nagyobbik kormánypárt 5. számú tagkönyves csahosa és jól ki is tombolta magát, a tőle megszokott „stílusban”, a Karc FM –en:

„…mindenki, aki normális, nem elmebeteg, nem idióta baromállat, az azonnal hagyja ott a Facebookot…, mert a Facebookról, amit én gondolok, azt kizárólag b-vel, k-val, p-vel és sz-szel kezdődő szavakkal tudnám leírni, hogy kicsodák csinálták és hogy ez az egész micsoda… Ez egy ilyen náci, komcsi rohadmány, hogyha azért letörölnek valakit, mert kiáll a hagyományos családmodell mellett… akik cenzúrázzák. Azoknak a jó anyját. És hogy milyen anyját, azt juszt se fogom megmondani, csak azért, hogy nehogy véletlenül megbüntessék a rádiót miattam”.

E böffenet szerzője nemrég a civilek vérükön és taknyukon kirángatására tett javaslatával került rivaldafénybe, azután magyarázkodott, sőt, még le is hülyézte magát.

Ám csupán eddig bírta fékezni habzását. Most nyilván Zuckerbergre és a munkatársaira, továbbá az édesanyjukra célozgatott (a tőle telhető emberséggel és tisztelettel náci-komcsi-rohadmányozva, b. és k. továbbá p. és sz. jelzőkkel) ez az állami lovagkereszttel kitüntetett ordenáré.

Elkapkodta a dolgot.

Kiderült: indokolatlan volt a fröcsögése. Mégse írhatom le, hogy a Fidesz 5. számú tagkönyves megmondója újra hülyét csinált magából.

Ő ugyanis maradt, aki eddig is volt.

Egy önkontrollját vesztett, gyűlölködő figura, aki az előítéleteit, a mosdatlan szájú durvaságait, a szellemi okádékát zúdítja az ilyesmitől sem undorodó Fidesz-KDNP-s publikum – a hallgatói, a rajongói nyakába.

Úgy hiszem: ő az illiberális média „állatorvosi lova”. Szánalmas.

És nem mellékesen: ő Orbanisztán legfőbb urának jó barátja.

Madarat tolláról?…

gepnarancs.hu