Bokrost széttrolkodta a Kétfarkú Kutya Párt
A MOMA (Bokros Lajos pártja) egy levélváltást tett közzé Facebookon, amit a Kétfarkú Kutya Párt elnökével, Kovács Gergellyel folytatott.
Meghívták őket is az Alaptörvény módosítása elleni tüntetésre, de a viccpárt egyetlen sorral trollkodta szét Bokrosékat.
"Tisztelt Kovács Gergely!
Kedves Elnök Úr!Örömmel tájékoztatom, hogy pártunk elnöksége úgy döntött, hogy a kormánynak az Alaptörvény tervezett hatodik módosításában foglalt elképzelései ellen felemeljük szavunkat és kérjük a magyar társadalmat, hogy csatlakozzon tiltakozó felhívásunkhoz. 2016. január 24-én, vasárnap délután 3 órakor nagygyűlést tartunk az Országház előtt, a Kossuth téren.
A tüntetésre várunk minden magát demokratikusnak valló pártot, így az Önök pártját is. Kérjük, hogy zászlóikkal, jelképeikkel megjelenve fejezzék ki azt, hogy a tiltakozás a társadalom lehető legszélesebb körének alapvető érdeke. Hasonlóképpen hívunk minden, a demokráciát szívügyének tekintő és azért nyilvánosan küzdeni hajlandó civil szervezetet és magánszemélyt, aki fel kívánja emelni szavát a most már nem is annyira lopakodó diktatúra ellen.
Tisztelettel kérem, hogy támogassa rendezvényünket és bátorítsa tagjaikat, támogatóikat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg! Ez mindannyiunk közös érdeke.
Üdvözlettel:
"
Bokros Lajos
Kovács Gergely e-mail címéről az alábbi (címzett és aláírás nélküli) válasz érkezett:
"Nem lehetne valami zárt helyen inkább? Iszonyatosan hideg van mostanában."