h i r d e t é s

Botladozik az egészségügyi ellátás Budapesten

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Botladozik az egészségügyi ellátás Budapesten

2020. május 12. - 10:49

 

Nőtt azoknak az aránya, akik a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése óta nem tudták megkapni a szükséges egészségügyi ellátásukat.

A kép illusztráció! - Forrás: publicus.hu

Publicus Intézet a Népszava megbízásából április 27 – 30. között 1006 fő megkérdezésével a budapestiek körében készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a fővárosi lakosoknak a koronavírus-helyzet kezelésével kapcsolatos véleményeit.

Azok között, akiknek az elmúlt időkben szükségük volt ellátásratízből hatan mondták azt, hogy előfordult vagy vele, vagy közeli ismerősével, hogy a járvány magyarországi megjelenése óta nem tudta megkapni a szükséges egészségügyi ellátást. Ugyanez az arány 2020. márciusi felmérés szerint még csak tízből négy volt.

Százból három megkérdezett mondta azt, hogy végeztek rajta koronavírus tesztet. Közölük tízből négy válaszadónak magánintézményben végezték el a tesztelését.

Százból három válaszadó mondta azt, hogy a kórházi ágyak felszabadítása miatt vagy neki, vagy közeli családtagjának most gondoskodnia kell korábban kórházban ápolt családtagjáról. Azok közül, akik érintettek, minden második válaszadónak nagy terhet jelent akár anyagilag, akár más módon, hogy a korábban kórházban ápolt családtagjáról otthon kell most gondoskodnia.


Százból két válaszadó (2 százalék) mondta azt, hogy vagy neki, vagy a rokonának, közeli ismerősének egészségügyi ellátásra volt szüksége a járvánnyal kapcsolatban. A tízből kettő (20 százalék) megkérdezettnek, vagy a rokonának, közeli ismerősének szintén orvoshoz kellett fordulnia, de más ügyben.

Tízből egy (11 százalék) válaszadó mondta azthogy vagy neki, vagy a rokonának, közeli ismerősének egészségügyi ellátásra lett volna szüksége, de a helyzet okán inkább nem fordult orvoshoz. Tízből hét (68 százalék) megkérdezettnek, vagy a közeli ismerősének, rokonának nem volt szüksége egészségügyi ellátásra a járvány magyarországi megjelenése óta.

Azok között, akiknek szükségük volt ellátásra, tízből hatan (57 százalék) mondták azthogy előfordult vagy vele, vagy közeli ismerősével, hogy a járvány magyarországi megjelenése óta, hogy nem tudta megkapni a szükséges egészségügyi ellátást.

Szintén azok közül, akiknek szükségük volt ellátásra, a 2020. márciusi felmérésünkben még csak tízből négy (37 százalék) megkérdezett válaszolta azt, hogy hogy előfordult vagy vele, vagy közeli ismerősével, hogy nem tudott orvoshoz fordulnia.

Százból három (3 százalék) megkérdezett mondta azt, hogy végeztek rajta koronavírus tesztet. Azok közül, akiket teszteltek, azoknak a felének (52 százalék) állami intézményben végezték el a vizsgálatát. Tízből négy (44 százalék) válaszadónak magánintézményben végezték el a tesztelését. Azok közül, akiket teszteltek, tízből egynél (9 százalék) mutatták ki a pozitív koronavírust. (2 db pozitív teszt kellett ahhoz, hogy valakiről megállapítsák, hogy bizonyosan elkapta a vírust)

Százból három (3 százalék) válaszadó mondta azthogy a kórházi ágyak felszabadítása miatt vagy neki, vagy közeli családtagjának most gondoskodnia kell korábban kórházban ápolt családtagjáról.

Azok közül, akik érintettek, tízből ketten (19 százalék) mondták azt, hogy egyáltalán nem jelent terhet akár anyagilag, akár más módon, hogy most gondoskodnia kell a korábban kórházban ápolt családtagjáról. A megkérdezettek negyedének (27 százalék) a családtag ápolása valamennyire terhet jelent, de nem nagyot. Minden második válaszadónak azonban nagy terhet jelent az akár anyagilag, akár más módon, hogy a korábban kórházban ápolt családtagjáról otthon kell most gondoskodnia.

 

Módszertan

A kérdőíves vizsgálatot 2020. április 27 – 30. között a Publicus Intézet készítette Budapest felnőtt népességét reprezentáló 1005 fő hibrid, telefonos és online megkérdezésével. A mintavételből eredő torzulások a KSH Mikrocenzus 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, és iskolai végzettség szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a Budapesten élők hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb budapesti lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.


 

h i r d e t é s