h i r d e t é s

Brüsszelnek is lesz egy-két szava a debreceni akkumulátorgyárhoz

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Brüsszelnek is lesz egy-két szava a debreceni akkumulátorgyárhoz

2023. május 21. - 07:37

A magyar állam 800 millió eurós támogatást ad a projekthez. Ez már az a szint, amire Brüsszelnek is rá kell bólintania.

Az egyeztetés pedig már meg is indult Brüsszel és a kabinet között a kínai gyárépítésről – írja a Portfolio.

A magyar kormány eddig hivatalosan nem erősítette meg, hogy 800 millió euróval támogatja a kínai gyár építését. Az összegről a Financial Times és két kínai lap írt eddig. A zöldmezős beruházás 3000 milliárd forintos befektetés, vagyis ez lesz a legnagyobb beruházás Magyarország történetében.

Az EU-s jog alapvetően tiltja az ilyen szintű állami beavatkozásokat, mert sértik a versenyt, de bizonyos esetekben adhat felmentést ez alól. A Bizottság a gazdasági lapnak megerősítette, hogy megtörtént a kapcsolatfelvétel és megvizsgálják a magyar kormány támogatását. Részletekről azonban nem adtak tájékoztatást (így arról sem, hogy mekkora összegről van szó). A Bizottság azt is vizsgálhatja majd, hogy a projekt a kínai államtól kapott-e támogatást.

A beruházás ellen helyi civilek tiltakoznak, annak környezeti terhelése miatt és azért is, mert annak bejelentése előtt, nem kérdezték meg őket. (Forbes)