h i r d e t é s

Brutális, ami velünk történik: Itt a magyar népesedési katasztrófa

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Brutális, ami velünk történik: Itt a magyar népesedési katasztrófa

2018. április 19. - 17:13

 

Nem a sok idő ember miatt magas a halálozási irány, hanem az egészségügy és az életmód miatt.

A kelet-közép-európai régió országai súlyos népesedési válsággal küzdenek. Olyannyira, hogy az ENSZ előrejelzései szerint a 21. század első felében legjobban fogyó népességű országai közül mindegyik ebben a térségben van. - írja a Portfolio

A Központi Statisztikai Hivatal ma megjelent, A VISEGRÁDI EGYÜTTMŰKÖDÉS ORSZÁGAINAK FŐBB MUTATÓI című kiadványában rengeteg ábrán hasonlítja össze a V4-ek gazdasági és társadalmi helyzetét:

Látszik, hogy a V4-eken belül 2012 és 2016 között messze Magyarországon bírt a legnagyobb halálozási arányszámmal, ráadásul az élveszületések is elmaradtak a többi országétól, vagyis összességben nálunk volt a legnagyobb a természetes fogyás. Még akkor is, ha a pozitív bevándorlási egyenleg valamennyit javított az összképen. Ez a kiugró halálozási arány összefügg az egészségügyi rendszer helyzetével, és belőle következtethető az is, hogy nálunk a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam. 

Ha megnézzük a népesség koreloszlását, abban nem olyan extrém a magyar helyzet: bár Lengyelországhoz és Szlovákiához képest nálunk magasabb a 65 év felettiek aránya, az eltérés nem akkora, hogy magyarázza a halálozási arányban látott differenciát. 

Ez alapján nem (elsősorban) azért olyan magas a halandóság Magyarországon, mert sokkal öregebbek lennénk a többi V4-országnál, hanem mert a fiatalabb népesség körében magasabb a mortalitási ráta, vagyis indokolatlanul sokan halnak meg ahhoz képest, ami a többi országban jellemző. Ezt egyébként alátámasztja az is, hogy nálunk kirívó a munkaképes korú lakosságon belüli halálozási ráta, részben az életmód és a betegségek megelőzésének hiánya, részben pedig az egészségügyi rendszer hiányosságai miatt.

 

Portfolio.hu


 

h i r d e t é s