h i r d e t é s

Brutális drágulás: ennyivel emelkedhet a hús ára

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Brutális drágulás: ennyivel emelkedhet a hús ára

2021. április 19. - 10:13

20-25 százalékkal emelhetik a húsárakat

A kép illusztráció! - Forrás: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Hosszú válságot is okozhat a takarmányárak nagyságrendileg 30 százalékos emelkedése, amit a termelők a termékeik árában is szeretnének érvényesíteni – írja a magyarmezogazdasag.hu.

Miután a termelési költségek mintegy kétharmadát teszi ki a takarmány, 20-25 százalékos költségnövekedést eredményezett az élőállat és állati termékek piacán, amit előbb-utóbb át kell terhelni a kiskereskedelemre, amely valószínűleg majd a fogyasztói árakban is változást fog okozni – nyilatkozta a lapnak dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke.

A BTT elnöke szerint a termelők számára a túlélés egyetlen garanciája, ha a költségnövekedéseket beépítik a termékeik árába. Hozzátette: ez nem megy egyik napról a másikra fog megtörténni, mivel fel kell rá készíteni a kereskedelmi láncokat és a fogyasztókat is.

A takarmányárak globális emelkedése mellett a pandémia és a madárinfluenza is megtépázta a baromfiágazatot a tavalyi évben, a csirkeállomány azonban a bajok ellenére is növekedett – mondta el Csorbai Attila, aki úgy véli, a terület talpra állása és jövője a járványvédelmi szint emelésén – ezzel együtt a madárinfluenza megjelenésének kockázatcsökkentésén -, valamint a HORECA (szálloda, étterem, kávézó) szektor újraindulásának sebességén múlik.

A pandémia átrendezte a munkaerő-piacot is, egyes szektorokból – például a vendéglátásból – kiáramlott a munkaerő és máshol jelent meg, az állattenyésztésben a mai napig problémát jelent a szakképzett munkaerő hiánya, és ezzel hosszabb távon számolni kell. A BTT elnöke szerint ezen a technológia fejlesztése segíthet – írja a magyarmezogazdasag.hu. (startlap.hu)

Címkék: