h i r d e t é s

Brutálisan rövid pályán landolt a Boeing

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Brutálisan rövid pályán landolt a Boeing

2015. március 09. - 14:48
0 komment

Az IHO találata az alábbi remek videó, amely a VH-OJA lajstromjelű, City of Canberra nevű Boeing 747-400-as utolsó repülését és speciális landolását mutatja be.

A gépet egy helyi ausztrál múzeumba vitték, ehhez először landolnia kellett az Illawarra Regional Airport mindössze 1800 méteres futópályáján.

A pilóták összesen 25 órát készültek a 15 perces, mindössze 1200 méter magasan véghez vitt, a szokásosnál lassabb repülésre és a nehéz landolásra. A pálya csak harminc méter széles volt, míg 747-400-as a szárnyfesztávolsága 64 méter, így már a hajtóművek lelógtak a pályáról, a sugárfékezés (ellentétes irányú tolóerő) fel is kavarta a környéket. 

A gép 25 évig volt szolgálatában, ezalatt 85 millió kilométert repült, utolsó landolását kisebb tömeg követte a helyszínen. Ez volt a Qantas légitársaság legrégebbi gépe, amely egy rekordot is tart: 1989-ben megállás nélkül repült Londonból Sydneybe. A rekordot felállító pilóta Rob Greenop örül, hogy a gép nem a roncstelepre került az USA-ba, mint ahogy a többiek szoktak, hanem a Wollongong repülési múzeumba.

 

index.hu