Budapesten lakik? Fontos kérdéssel fordul Önhöz Lázár János!
Nem ott épül az új budapesti kórház, ahol a Figyelő ma megírta, sőt ott sem, ahol a szakma szerint indokolt, hanem ott, ahol a budapestiek szerint szükség van rá.
Őket kell megkérdezni arról, hogy milyennek tartják az egészségügyi ellátást, és arról is, hogy szükséges-e, illetve hol lenne a legjobb helyen az új budapesti kórház - válaszolta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai "Mit miért tesz a kormány" című tájékoztatón feltett újságírói kérdésre. - írja a napi.hu
Az új budapesti kórház építéséről először Rogán Antal beszélt február 5-én a Fidesz kihelyezett frakcióülése után. Rogán elmondta, a budapesti képviselők javaslatára - az ellátás színvonalának javítása érdekében - döntöttek egy új, nagy fővárosi kórház mellett. A frakció felkérte és felhatalmazta a kormányt arra, hogy az ehhez szükséges anyagi forrásokat - európai uniós pénzek felhasználásával is - teremtse elő, döntsön az új intézmény helyszínéről és felépítésének ütemezéséről. A beruházás nagyságát több tízmilliárdra taksálta.
Az új kórház leendő helyszínéről azonnal elindultak a találgatások, szakmai, logisztikai, kapacitáselosztási szempontok mentén szóba került az éppen bezárt Déli pályaudvar, a Nagyvárad tér és a Megyeri híd környéke, előkerült a Kelenföldi pályaudvar melletti üres telek, a Kútvölgyi bővítése és a Sportkórház felújítása, legutóbb pedig a 2007-ben bezárt lipótmezei pszichiátriáról, az OPNI-ról olvashattunk opcióként. Az ötleteket úgy látszik dobhatjuk a kukába, a mai tájékoztatón Lázár ugyanis úgy fogalmazott, a budapestiekkel kell konzultálni, megkérdezni arról, hogy mire és hol van szükség, milyennek tartják az egészségügyi ellátást, és ha egyáltalán szükséges a kórház, akkor konszenzus kell a helyszínről.
A kórházadósság konszolidációját firtató kérdésre Lázár János kifejtette, lesz pénz, a költségvetésben rendelkezésre áll erre a célra a 60 milliárd forint, amit Zombor Gábor egészségügyi államtitkár javaslata szerint osztanak majd szét. A lejárt szállítói tartozásokkal fogják kezdeni - mondta Lázár János. Hozzátette, az elmúlt időszakban az állam mindig helytállt a tartozásokért. (A kórházadósság eléri a 90 milliárd forintot - szerk.)
Az egészségügy átszervezéséről szólva úgy fogalmazott, Zombor Gáborral szemben az a kormány elvárása, hogy egyeztessen, kompromisszumos és konszenzusos megegyezést produkáljon, a helyi önkormányzatokkal, a betegek képviselőivel és a szakmával együttműködve. Kitért a tapolcai kórházra, szavai szerint támogatja, hogy ott újrainduljanak a korábban megszüntetett szolgáltatások. Orbán Viktor erről személyesen is beszélni fog Tapolcán - tette hozzá.
Gíró-Szász András államtitkár az aktív ágyakról szólva megjegyezte, az elfogadott Nemzeti Egészségügyi Stratégia elsődleges célja, hogy a betegek minél később kerüljenek be és minél rövidebb ideig legyenek kórházban, a járóbeteg szakrendelők és a háziorvosi ellátás hangsúlyosabbá válása mellett.
Tarlós István főpolgármester konzultál majd Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel az új budapesti kórház tervéről - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-vel.