h i r d e t é s

Burján Csaba az ELTE Sport Arca

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Burján Csaba az ELTE Sport Arca

2019. február 25. - 13:29

A Városligeti Műjégpályán rendezték meg február 22-én a pjongcsangi olimpiai diadal egyéves évfordulóján a Magyar Korcsolyázás Napját, ahol Burján Csaba olimpiai bajnok ünnepélyes keretek között vette át Scheuer Gyula kancellártól „Az ELTE Sport Arca” elismerést. 

Fotó: Hunskate - Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

Egyetemünk matematika szakos hallgatója a 2018/2019-es tanévben népszerűsíti a sportot a hallgatók és minden egyetemi polgár körében.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a magyar és az egyetemi sport elkötelezett támogatója. Az ELTE Szenátusa 2014-ben fogadta el az egyetem sportstratégiáját, melynek legfőbb célja, hogy jelentősen növelje az egyetemi kereteken belül sportolók létszámát, fejlessze a sportszolgáltatásokat és a kettős életpálya modell népszerűsítésén keresztül, az élsportolói mentorrendszer kiépítésével vonzóvá tegye az ELTE-t a nemzetközi szinten versenyszerűen sportolók számára is. A stratégia továbbá iránymutatást ad a speciális szükségletű hallgatók sportolási lehetőségeinek bővítésére is.

Az egyetemi sportstratégiában meghatározott célokhoz igazodva az ELTE minden tanévben egy, a versenysportban kiemelkedő eredményeket elért hallgatójának munkáját ismeri el „Az ELTE Sport Arca” címmel. Az Egyetem Sporttanácsa a 2018/2019-es tanévben az elismerést Burján Csaba olimpiai bajnok gyorskorcsolyázónak, a Természettudományi Kar matematika szakos hallgatójának adományozta. 

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséggel együttműködve „Az ELTE Sport Arca” oklevél átadására az olimpiai győzelem egyéves évfordulóján, a Magyar Korcsolyázás Napján került sor. 
Az országos rendezvénysorozat központi helyszíne a budapesti Városligeti Műjégpálya volt, ahol délután folyamán több órán keresztül ingyenesen lehetett korcsolyázni, este pedig megérkeztek a magyar korcsolyasport legnagyobbjai, köztük az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolya-váltó tagjai. A jégen sportági bemutatókat láthattak az érdeklődők, majd a színpadra szólították Liu Shaolin Sándort, Liu Shaoangot, Burján Csabát és Knoch Viktort, és eldurrantak a Usain Bolttól kapott pezsgők.

A Burján Csabáról szóló kisfilmet az ELTE Kommunikációs Osztálya készítette: