Cambridge-ben is felvették a kockás inget
"Mi, a Cambridgei Egyetem magyar diákjai is professzorai szeretnénk szolidaritásunkat kifejezni a Magyarországon tüntető tanárokkal, akiknek végtelenül hálásak vagyunk és tudásunk legjavát köszönhetjük"
- kezdik nyilatkozatukat az angliai egyetem magyarjai - írja a 444.
Azzal folytatják, hogy "nagyon fontos kiállni a saját tanáraink mellett, akik nélkül nem tanulhatnánk itt, a világ egyik legjobb egyetemén. Eljöttünk otthonról, de sokan szeretnénk hazamenni, visszaadni tudásunkat".
"Úgy gondoljuk, hogy egy jó oktatási rendszer elengedhetetlen feltétele a tanári pálya stabilitása és becsületének megteremtése, az, hogy olyan környezetet hozzon létre minden diák számára, ahol maximálisan kibontakoztathatja a tehetségét és ahol kiszámítható, ösztönző környezetben tanulhat.
Sajnos az utóbbi időkben ezek közül a dolgok közül egy sem valósult meg Magyarországon, az oktatási rendszer központosítása nem hozta meg a várt eredményt, a közoktatás kaotikussá és hatástalanná vált. Reméljük, hogy Magyarország kormánya belátja a tanárok által megfogalmazott aggályok fontosságát, és konkrét lépésekre szánja el magát, hiszen az oktatás sikeressége közös nemzeti és gazdasági érdek, amely alapjaiban fogja meghatározni Magyarország sikerét a 21. században" - fejeződik be a nyilatkozat.